Orosz nyitás
Bejegyezve: | 2012. 09. 09. | Comments Off on Orosz nyitás
Az oroszországi Szocsi lesz 2014-ben a Téli Olimpia és az Orosz Nagydíj házigazdája; az elkövetkezendőknél alig kisebb felhajtással járt legutóbb a 7. Vasúti Üzleti Fórum. A Fekete tenger partján az Orosz Vasutak (RZSD) látta vendégül a 30 orszgból érkező 1400 résztvevőt. A hozzászólók között megtalálhatók voltak az RZSD, a Siemens, a Deutsche Bahn és az Európai Unió képviselői is.
Vlagyimir Jakunyin, az RZSD elnöke külön is találkozott az újságírókkal és mély benyomást tett rájuk folyékony angolságával – a nemzetközi vasúti üzleti életben is alapvető a jó kommunikációs képesség. Jakunyin is kiemelte ennek fontosságát, hozzátéve: Oroszország kész fejleszteni nemzetközi vasúti kapcsolatait és új, nagyobb sebességgel igénybe vehető vonalakat építeni.A fórumon részt vettek az Európai Unió képviselői is, akik a panelbeszélgetések során is megerősítették, hogy az Uniónak érdekében áll a vasútüzemeltetőkkel és vasútvállalatokkal szemben álló problémák megoldása.
Brian Simpson, az Európai Parlament Közlekedési Bizottságának elnöke rámutatott, hogy a határokon túlnyúló vasúti szolgáltatások legnagyobb ellensége a nacionalista gondolkodás és az országonként különböző nemzeti szabványok, előírások. Felhívta a figyelmet, hogy a polgári repülés rég túljutott ezen a problémán, ám a vasutakat még mindig határok választják el egymástól.
A hasonló találkozók akkor nevezhetőek sikeresnek, ha az emelvényről elhangzó beszédek nem önmagukért valók, hanem eredménnyel kecsegtető megállapodások is születnek. Ennek a kritériumnak a fórum eleget tett; számos nemzetközi egyezmény került aláírásra. Az RZSD, Kazahsztán és a belarusz vasút közötti háromoldalú megállapodás született a nemzetközi díjszabásról, a mongol és azerbajdzsáni vasutak személyszállítási egyezményt kötöttek az RZSD-vel, míg az RZSD és a Siemens üzleti megállapodást írt alá személykocsik szállításáról. Az orosz állami vasút ezeken kívül a Transzmasholdinggal is írt alá szerződést, melynek értelmében a cég német MTU motorokkal felszerelt tehervonati mozdonyokat szállít.
Jakunyin kifejezte Oroszország elkötelezettségét a nemzetközi vasúti teherforgalmi korridorok iránt is, ismét kijelentette, hogy szándékukban áll széles nyomtávú vasútvonalat kiépíteni Bécsig, a 400 kilométeres vasútvonal Szlovákián keresztül érné el az osztrák fővárost. Az új pálya építéséből és üzemeltetéséből szerinte 32 ország húzhatna hasznot, a vonalon évente 24 millió tonna áru lenne továbbítva; megvalósítási költsége meghaladná az ötmilliárd eurót. A projekttel kapcsolatban Mihail Goncsarov, Jakunyin tanácsadója elmondta, hogy az RZSD várhatóan még ez évben megbízást ad a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. Így a tervezési munkák 2016-ra befejeződhetnek, az építés 2020-ban kezdődhetne, az átadás pedig 2024-ben történhetne meg.
Christian Kern, az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) vezetője üdvözölte az elképzelést, de véleménye szerint a megvalósíthatóság még nem kellően alátámasztott. Felhívta a figyelmet, hogy az orosz 1520 mm-es nyomtávolság jelentősen eltér az Európában használt 1435 mm-estől, és a széles nyomtávot csak az egykori Szovjetúnió utódállamaiban használják.
Keletre tekintve, Oroszország további fejlesztéseket kíván végrehajtani kínai vasúti kapcsolatai terén. Mivel Kína nyugati területein egyre növekszik a termelés, egy új vasúti folyosó jól kiegészítené a Transz-szibériai vasutat. Bár vasúton nem szállítható annyi áru, mint a konténerhajókon, a vasúti szállítás az időérzékeny termékek területén mindenképpen versenyképes a vízi úttal. Jakunyin szerint a vasút lehet az alapja az új ipari együttműködésnek Ázsia, Oroszország és Európa között.
A „Stratégiai Partnerség 1520 milliméteren” szlogennel futó 7. Nemzetközi Vasúti Üzleti Fórum az első lépés annak megfogalmazása felé, hogy nem csak az Unión belül, hanem valóban nemzetközi szinten szükséges a vasúti jogszabályok harmonizációja a nemzetközi szállítási együttműködések kialakítása érdekében. A Szocsiban tartott fórum résztvevői kifejezték, hogy készek tárgyalni a vasút szerepéről az egyre inkább globalizálódó világban.
Jakunyin véleménye szerint a politikai akarat játszhatja a legfontosabb szerepet a jobb vasúti kapcsolatok kialakításában. Európában az állam tulajdonolja a vasúti infrastruktúrát, és politikai elkötelezettség is kell a szabályok és vámhatárok alkotta sorompók lebontásához. Büszke arra, hogy a nemzeti különbségek ellenére a vasúti szektor egyetértésre jutott a vasúti szállítás által nyújtott nagymértékű előnyök terén. Szerint a gondok ott jelentkeznek, ahol „nincsenek eszközeink az együttműködésre, mivel jelenleg csak politikai kapcsolatok élnek.” Ennek ellenére hisz abban, hogy mindenre lehet megoldást találni, és optimista a jövőbeni határokon átnyúló vasúti együttműködés tekintetében.
A fórum fő témája mellett Jakunyin áttekintést adott saját szerepéről is. Elsősorban az ő feladata a társaság érdekeinek védelme az állami ügynökségek és vállalatok milliónyi eltérő igénye között. Másodsorban biztosítania kell, hogy az RZSD teljesítse az évente mintegy 3 milliárd eurós bevételt hozó szerződéseit, így biztosítva dolgozóik munkáját. Harmadszor – fejtette ki – a menedzsmentnek is meg kell hoznia saját döntéseit. A döntések előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy a döntéssel kiválasztott út járható, a döntés megvalósítható és gazdaságilag megalapozott. Fontos tényező, hogy ha a döntést meghozták, akkor azt végre is kell hajtani, semmilyen eltérés nem megengedett. Ha valaki nem is ért egyet a döntéssel, az abban foglaltakat vagy elfogadja, vagy elhagyja a társaságot.