Ezt a posztot régóta tologatom magam előtt. Reméltem, hogy nem is fogom megírni. Aztán mégis kikívánkozott belőlem.

A lökést az alábbi kép adta meg.

Nem osztalak meg

A kutyákat és a macskákat sem osztom meg. Vannak elegen nélkülem is, akik igen. A soha nem is létezett és ezért el sem tűnt gyerekek képeivel, a lájkolj-hogy-megnézhesd-a-képet oldalakkal együtt. A Facebook, mint social media, az interakcióra épül, vagyis a közösségi oldal tagjainak egymás közötti kapcsolatára, a megosztásokra, a megosztásokhoz fűzött lájkokra, megjegyzésekre, az így kialakuló párbeszédre. Ez így is volt sokáig, sőt, a Facebook egy kis szegletében még így is van. A többi szemét.

Mostanára a Facebook a Legalja.hu, a videómegosztó oldalak, a Failblog, és hasonlók laza ötvözetévé, aggregátorává vált; az értékes tartalmak – a gondolatok, a véleményekre épülő, érvelő viták – kezdenek eltünedezni. A Facebook sem Facebook már, hanem Face, Fácse, Fész, és ezek változatai. A lassan mindent elborító humoros(nak gondolt) képek, és a bölcsesség(nek gondolt) álidézetek között vadászni kell az értelmes tartalomra.

Egy bús cica képe több megosztást és lájkot kap, mint egy Dalai Láma idézet.

A Facebook a magyaron kívül legalább egy elterjedt nyelvet beszélők klubjából kocsmává vált. Ahol a földre köpnek, nyakadba löttyintik a sört, asztalra hánynak és centiméterekről a képedbe ordítanak.

(A Facebookon ennek a bejegyzésnek az excerptjét az RSS Graffiti a Hírfolyamba önti. Aki eddig a bekezdésig eljut, az valószínűleg klubtag – a többi ugyanis nem követi a linket és nem olvassa el a posztot sem.)