Új helyesírási szabályok
Bejegyezve: | 2013. 08. 21. | Comments Off on Új helyesírási szabályok
A Magyar Tudományos Akadémia csiszolgatta egy kicsinyt a helyesírási szabályzatot. A 12. kiadásba sajnos sok újdonság nem került, és sajnos sok régiség benne maradt.
Rendszeres billentyűkoptatóként (az itt megjelenő közlekedési tárgyú írások java része nyomtatásban is olvasható a Magyar Közlekedés, a Navigátor, vagy a Vezetékek Világa lapjain is) figyelemmel követtem a változtatások evolúcióját, és meg kell mondjam, nem vagyok elragadtatva.
A 12. kiadást széleskörű “szakmai egyeztetés” és “társadalmi vita” nem előzte meg. Látszik is rajta. Zsadon Béla már 2008-ban ízekre szedte a tervezetet, úgy a barkácsolók munkamódszerét, mint eredményét tekintve. Megállapításaival nem nagyon lehet vitatkozni (nem is akarok), csak egy-két körülményre szeretném felhívni a figyelmet.
A kötőjelekkel maszturbálásnak minősített esetével találkozunk a változtatásban, amikor a betűszókhoz kapcsolódó utótagot kötőjellel kell írni akkor is, ha az utolsó betű ugyanazt a szót rövidíti, mint az utótag. Korábban külön kellett, tehát az MKB Bankból MKB-Bank lesz. Nemhóttmindegy?
Emlegessem fel a kötőjelekkel kapcsolatban azt az idiótaságot, hogy kétfélét használunk belőlük? Ha Jani és Pista beszélget a fény-árny játékról, akkor kiskötőjellel kell írni. De szigorúan csak akkor, ha ezt a kocsmában teszik. Mert ha a jelenség munkájuk része, tehát szaknyelvi környezetben használják, akkor bizony fény–árny játék, nagykötőjellel!
Változott az időpontok helyes jelölése. Ez legalább jó irányban: az órát a perctől kettősponttal kell elválasztani (10:13). Mintha eddig nem tett volna mindenki nagy ívben a szabályzatra…
Kapott egy fricskát a kis- és nagybetűk alkalmazása is. Egy szervezet egységeit általában kis kezdőbetűvel kell írni, de: szervezeten belül alkalmazható a nagy kezdőbetű is. Érted?! Levélben kifelé gazdasági hivatal, belső körlevélben mehet a Gazdasági Hivatal is. Be fogja ezt valaki tartani?
Maradt a Szabályzat áttekinthetetlen, életidegen, kivételektől hemzsegő felépítése. Maradt az elszántakon kívül senki által érthető nyelvezet. Például ki találja ki, mire vonatkozik a következő idézet?
Ha egy raggal jelölhető, különírt szókapcsolat elemei rag nélkül állnak együtt, szintén egybeírt összetett szót alkotnak.
A megfejtésért vidd a kurzort az idézet fölé. Ne csalj, előbb próbáld meg kitalálni!
Szóval: vajúdtak a hegyek és nevetséges kis egeret szültek. A 12. kiadás igazából csak a tizenegyedik farigcsálása; ami előremutató, az a valós nyelvhasználathoz idomítja a szabályzatot. Sajnos a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága nem talált magában annyi bátorságot, hogy a tényleges helyzethez alakítva radikálisan egyszerűsíteni merje és ésszerűsítse a nyelv szabályait. Az a képzetem támad, hogy ülnek az akadémiai doktor urak elefántcsont-tornyukban (AKH 12. szerint elefántcsonttornyukban), jól érzik magukat, elmolyolnak kisded szabálykáikkal és rohadtul nem érdekli őket, hogy körülöttük tízmillióan hogyan használják a nyelvet.
Ajánlott irodalom: a nyest.hu gyűjteménye.