Aikido szeminárium Kolozsváron

Bejegyezve: | 2014. 09. 22. | 1 megjegyzés

Ez évi kongresszusát Kolozsvárott rendezte meg a Nemzetközi Aikido Szövetség, ennek kísérő eseménye volt egy háromnapos szeminárium szeptember 12 és 14 között. Az edzéseket az aikidót különbözően értelmező mesterek tartották, köztük Ulf Ewans shihan (6. dan Aikikai), Christian Tissier (6. dan Aikikai), és végül, de nem utolsósorban O Sensei dédunokája, Ueshiba Mitsuteru, a Waka sensei.

Egy blogposzt terjedelme nem teszi lehetővé három nap 12 edzéséről a részletes beszámolót (az olvasók túlnyomó többsége a második képernyőoldal után feladja), ezért inkább – abszolút szubjektíven – benyomásokról, érzésekről szeretnék írni.

Csák Gergellyel együtt utaztunk Kolozsvárra, (ő is megírta, hogyan látta) és mivel két különböző iskolát képviselünk, másként éltük meg az edzéseket is.
Ulf Evenås (7. dan) shihan Morihiro Saito (9. dan) tanítványaként az iwamai dojoban tanult és gyakorolt, ez meghatározza a stílust, amit képvisel és tanít. Az álala tartott három edzést szokásosan a tai no henko gyakorlatokkal vezette be, a statikus ko-tai végrehajtástól a dinamikus ju-tai mozdulatokig. Többször felhívta a figyelmet, hogy a tai no henko ismerete és pontos művelése az aikido egyik alapja, hiszen számos technika indul ezzel a mozdulatsorral.

Göteborgi dojojában az iwamai hagyományoknak megfelelően a fegyveres gyakorlatok az edzések szerves részét képezik, a szemináriumon azonban – mivel a résztvevők elenyésző kisebbsége hozott magával fegyverkészletet – a Buki-waza gyakorlása elmaradt, csak az utolsó nap tartott bemutatón vett bokkent a kezébe.

Edzései során komolyan vette oktatói feladatát; minden egyes technika bemutatásakor nem csak a helyes helyes légzést és testtartást, hanem annak miértjét is részletesen elmagyarázta.

A fesztiválokon és megakoncerteken általában előzenekarok alapoznak a közönség által leginkább várt fellépés előtt. Ám, ha az előzenekar szerepében Christian Tisser (7. dan) shihan lép a tatamira, az lassan az elviselhetetlenségig fokozza a hangulatot. A koncerthasonlatnál maradva: Tissier shihan maga is lehetne főszereplő egy szemináriumon; mozgása, könnyedsége, kedélye lenyűgöző. Aikido-felfogásának lényegét rávezető gyakorlatokon keresztül mutatta meg, legyen szó akár az uke stabilitása határainak kikísérletezéséről, vagy mozgásának kontrollálásáról. Mindkét edzése során a teremben körbejárva a körülötte kialakuló kisebb (és igen hamar nagyobb) csoportoknak értelmezte és mutatta be az éppen gyakorolt technikát, gyakran választva ukénak kezdőket vagy éppen gyerekeket. (Öröm volt látni, hogy kezdők és gyerekek is szép számmal jelentek meg a szemináriumon; lelkesedésük semmiben sem maradt el a danfokozattal rendelkezőkétől, sőt…)

A Magyarországon kevésbé ismert Wilko Vriesman (6. dan) a holland Aikikai Alapítvány technikai igazgatója (emellett a szlovén Aikikai Alapítvány és az Aikikai Dubai technikai vezetője) számunkra szokatlan rávezető gyakorlatokként feltűnően lágy és merész mozdulatokkal kivitelezett gyakorlatokat mutatott és gyakoroltatott. Technikája érdekes ötvözete Tissier shihanénak, (akihez 1992 és 1997 között hetente kétszer járt tanulni Hollandiából Párizsba vonattal) és Hiroshi Ikedáénak. Magyarán, a lendületes végrehajtást időnként apró, takarékos mozdulatok váltják, amelyek az uke energiáját az ellenállás lehetősége nélkül vezetik el.

A végére hagytam azt, amit a legnehezebb megfogalmazni: Ueshiba Mitsuteru, a Waka-sensei edzésein egy tanto sem tudott volna leesni – négyszáznál is többen vártuk a tatamin minden edzését. Felesleges volna mozgásáról, lendületességéről írnom, jó pár videó található róla pl. itt  vagy itt.

Három edzése egymásra épült; a fogásból végrehajtott alaptechnikáktól (osae waza) a dinamikus támadásokra adott válaszokig (nage waza). A technikák bemutatásakor keveset magyarázott ugyan, de mindig bemutatta elég lassan ahhoz, hogy mindenki alaposan szemügyre tudja venni az egyes mozdulatokat. Gyakorlás közben azon kívül, hogy a körülötte kialakuló csoportosulásoknak szívesen tartott rögtönzött bemutatókat – amennyire az időből telt – mindenkinek lehetőséget nyújtott arra, hogy ukeként kézközelből tapasztalja meg dinamizmusát.

A formalitásokon túl a tatamin és a dojon kívül is mindenkivel közvetlenül, de nem leereszkedően viselkedett; aki megszólította, mosolyt és néhány kedves szót kapott tőle.

Három nap, tizenkét edzés hét mesterrel, ugyanannyi aikido világkép befogadása és gyakorlása. Azzal a meggyőződéssel jöttem haza, hogy mindannyiunknak, akik az aikidot gyakoroljuk, több-kevesebb (de inkább több) rendszerességgel kellene más iskolához tartozó dojot látogatnunk. Ahány ryu, annyiféle megközelítés. A tudat irányítja a testet[*] – minél szélesebbre tárjuk tudatunkat, minél befogadóbbak, nyitottabbak vagyunk, annál jobb lesz saját aikidónk.

Megjegyzések