Mit tanulhat egy aikidoka a tengertől?
Bejegyezve: | 2016. 06. 22. | Comments Off on Mit tanulhat egy aikidoka a tengertől?
Kontinens belsején élő szárazföldi patkánytként egy évben egyszer, vagy tán kétszer jutok el a tengerhez. Mindig lenyűgözve bámulom a benne rejlő erőt és végtelenséget. Idén egy többkilométeres, homokos tengerpart jutott, számtalan lehetőséget rejtve.
Korán ébredő vagyok, így reggelente a napkelte környéke már a parton talált; kedvenc Aiki-Taiso gyakorlataimat ezúttal laza, apró szemcséjű homokon végezhettem. Ez vált az első kihívássá: tatamihoz, legjobb esetben is füves talajhoz szokott talpam nem találta meg olyan könnyen az egyensúlyt, mint hétköznapi körülmények között. Súlypontomat finoman áthelyezgetve meg kellett találnom azt a pontot, ami a bizonytalan talajon is biztosítja az egyensúlyt. Figyelve mozgásomat, észre kellett vennem, hogy míg a tatamin egyszer megállva, talpaimat mintegy leszögezhettem, a homokon minden egyes gyakorlathoz újra kellett pozicionálnom magam.
Első lecke: Figyelj egyensúlyodra!
Az Aiki-Taiso gyakorlatok után lábszárközépig belelábaltam a vízbe. Soha jobb helyet a Funakogi-undo-hoz! Hanmiba álltam, súlypontomat lesüllyesztettem. Talpam itt biztosabb, keményebb alapokon nyugodott, mint a homokon. Az első hullámig. A hullámokban érkező víznek megvan az a tulajdonsága, hogy nem marad a parton – valahol vissza akar térni a tengerbe: a felszínen nem tud mert ott a part felé igykszik, kénytelen tehát a tengerfenéken visszaindulni, magával sodorva mindent, amibe beleütközik. A talpam alatti talajt is. Először sarkam alól tűnt el az alátámasztás, a következő hullám után talppárnám alól is. Gyakorlatilag testsúlyáthelyezéssel, apró lépésekkel folyamatosan korrigálnom kellett testtartásomat, hogy stabil tudjak maradni.
Második lecke: Alkalmazkodj a körülményekhez!
A gyakorlat végeztével eljött az ideje, hogy beljebb menjek. A víz lassan mélyült, a közepesen élénk szél 40-50 centis magasságú hullámokban hajtotta felém a vizet. A visszaáramló víz a parttól vagy kétméternyire árkot vájt, amin belül a part felé igyekvő víztömeg homokpadot épített – természetes hullámtörőt. Ide eljutva a víz nagyjából derékig ért. A természetes öszön azt diktálná, hogy a lecsapó hullám előtt megfeszítsem lábaimat, és mellel beledőlve ne hagyjam magam felborítani. Ha így teszek, a hullám nekem csap, hátralök, és a víz fejem búbjáig fröccsen. Ehelyett hanmiba állva, cspőmet elfordítva, a hullám érkezésekor térdemmel súlypontomat mozdítva felvettem a hullám ritmusát. Körülölelt, majd tovaszaladt – én beljebb léphettem.
Harmadik lecke: Ne állj ellent! Nyers erővel szemben erővel nem győzhetsz!
A hullámtörő után a vízfelszín ha nem is sima, de kiszámítható lett. A hosszan görgő hullámhegyek és az őket elválasztó völgyek színesítették az úszás élvezetét. A partra lábolás hozott újabb tanulságot. A fenéken visszaáramló víz lelkesen próbált rábeszélni, hogy maradjak még, ne igyekezzek a partra. A világ egyik legfárasztóbb mulatsága lett volna ellenkezni vele. Inkábbmegvártam egy hulllámot, összeölelkeztem vele, és közelebb vitettem magam a parthoz. A néhány méteres utazás után megálltam, megvártam a következőt, és vele még közelebb jutottam. Egészen addig folytattam ezt a játékot, amíg a föveny széléig nem értem.
Negyedik lecke: Válj eggyé ellenfeleddel, használd az ő energiáját!
