Néhány szó az útvonalkönyvek múltjáról és jelenéről
Az útvonalkönyvek használatát az Európai Unió vasúti rendszerének forgalmi szolgálat és forgalomirányítás alrendszerére vonatkozó átjárhatósági műszaki előírásokról szóló 2012/757/EU Bizottsági határozat (OPE TSI) tette kötelezővé. Láttam a dologban némi fantáziát, de egyéni vállalkozóként neméreztem magam sales- és marketinggurunak, megkerestem egy ismerősömet, hogy fogjunk össze, és lássuk el a vasútvállalatokat útvonalkönyvekkel. Több hónapig tartott rábeszélnem, de szerződés lett […]
Néhány dolog, amit megtehetsz a környezetért
A napokban – miután nem tudok egyetérteni a Liget beépítésével, és ezt nem is titkoltam – egy ismerősöm nekem támadt, hogy mi teszek én a környezetért, ha már ilyen faimádó vagyok. Jó alkalom ez arra, hogy a magam számára is számot vessek vele. Kapcsolódó bejegyzések: Néhány szó az útvonalkönyvek múltjáról és jelenéről Tegyünk helyre néhány dolgot […]
Váltóállítás
Azt hiszem, igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy húszévnyi államvasútit követő két és fél éves közszolgálati inkubátor után a Floyd Zrt. volt az első piaci munkahelyem. Szerettem ott dolgozni és büszke voltam rá, hogy ott dolgozom. Aztán mindkettő egyik hétről a másikra elmúlt. Elmulasztották. Kapcsolódó bejegyzések: Emberi sors Vasúti tréning 2013 – Rácz Gábor Cuxhaven – […]
A Válasz
Köszönöm mindenkinek, aki ma felhívott, üzent, falra írt. Azt hiszem, nem sokszor fordul elő, hogy éveim száma megegyezzen a végső válasszal az Életre, a Világegyetemre, meg Mindenre: Nincsenek kapcsolódó bejegyzések.
20 év
Húszéves periódus zárult le tegnap. Eddigi életem fele. 1988 április 1-én lettem a MÁV, az akkor még monolitikus, egyetlen Vasút dolgozója. Mozdonyvezető gyakornokként a komáromi Vontatási Főnökségen kezdtem ismerkedni leendő munkaeszközeimmel. Először alulról, a vizsgálócsatornából. Később a motortérrel, majd a vezetőállással, a “konyhával”. Nincsenek kapcsolódó bejegyzések.
van még »