6. Fejezet – Természetesen és egészségesen

A szét nem húzás alapelve

A jó emberi kapcsolatok kialakítása és megtartása fontos az egészséges tudat és test fenntartásához. Az Univerzum olyan abszolútum, amivel nincs okunk harcolni. A csaták akkor lángolnak fel, ha felmerül a dualitás ideája.

Ha körülnézünk a környező világban, úgy vesszük észre, hogy a harc természetes dolog. Elfelejtjük az univerzum valós természetét. Manapság az emberek lehetetlenül nehéznek találják megérteni ezt a látásmódot. Túl sokan vannak, akik úgy érzik, konfliktusok nélkül lehetetlen élni. Sokan vannak azok is, akik akkor érzik jól magukat, ha elnyomhatnak másokat, és semmi sem tudja megállítani őket abban, hogy mindenáron győzni akarjanak és fölénybe kerülhessenek.

Ez a helyzet különösen súlyossá válik, ha pont ilyen emberek gyűlnek össze egy tárgyalóasztalnál, hogy a világbékéről beszélgessenek.

Ha igazán világbékére vágynánk, minden egyes embernek vissza kellene térnie az univerzum alapvető szelleméhez, és mindenkinek meg kellene értenie a szét nem húzás alapelvét.

Az általános vélekedés szerint a szét nem húzás alapelve azt jelenti, hogy mindennel egyet kell érteni, amit más mond, hogy nem védekezünk, ha valaki megüt – szóval meglehetősen gyengécske módja az életnek. Egyáltalán nem erről van szó. A szét nem húzás alapelve követeli meg a legerősebb szellemet.

Betartásához pozitív KI-vel való teljes feltöltöttségre van szüksége úgy a tudatnak, mint a testnek – ez segít elkerülni a felénk áradó negatív KI-t. A helyzet hasonló ahhoz, mint amikor egy forrás tiszta vize elindul egy tavacska aljáról a levegő felé: a forrás tiszta, friss vizébe a sáros víz egy cseppje sem jut be.

Ha fel vagyunk töltve pozitív KI-vel, és kibocsátjuk, a minket körülvevő negatív KI nem juthat el hozzánk. Ahogy a tavacska sáros vize is abban a pillanatban összemocskolja a forrás tiszta vizét, ahogy az akár egy pillanatra is elveszti erejét, ha akár egy pillanatra is visszavonjuk KI-nket, elér minket a negatív KI.

Ezért a szét nem húzás alapelve olyan erős tudatot kíván, amely folyamatosan töltve van KI-vel és amely folyamatosan bocsátja ki a KI-t az univerzumba. Olyan tudatot, amelynek KI-je tökéletesen összefolyik az univerzum KI-jével.

A szét nem húzás útja lehetővé teszi, hogy felülkerekedjünk a csalódásokon, nevessünk minden rágalmon, és elvezessünk minden támadást, anélkül, hogy belefutnánk egyetlen ütésbe is. Tehát magunkat siratni, minden kellemetlenséget elfogadni, és válasz nélkül hagyni a minket ért kellemetlenségeket nem a szét nem húzás alapelvének kifejeződése.

Bezárni szívünkbe ellenfelünk szavait és tetteit nem valós szét nem húzás; inkább tűrés. Ilyenkor bár ajkunk nem szól egy szót sem, érzéseink buzognak bennünk. A konfliktusok és ellenérzések kavargása agyunkban tulajdonképpen a csatázás egyfajta formája.

A szét nem húzás amiről beszélünk, az, amikor nem rejtegetünk negatív érzéseket ellenfelünkkel szemben, hanem az összes beleáramló folyót befogadó tenger nagylelkűségével megtartjuk szívünk nyugalmát.

Egy társaság egy dolgozója elkezdte tanulmányozni a test és a szellem egységét. Egyik nap a következőkkel fordult hozzám:

„Főnökömmel gyakran nem egyezik a véleményünk, és a véleménykülönbségek általában veszekedésbe torkollanak. A főnököm makacs, én lobbanékony vagyok. Hiába tudom, hogy semmi értelme, nem bírom leállítani magam. Ha a főnököm nekem nem tetszőt mond, mindig felhergelem magam. Szeretném tudni, mit tehetnék, hogy ez a probléma megoldódjon.”

„Elsajátítottad a test és a szellem egységét, és mesterévé váltál?” – kérdeztem.

„Igen, jól megértettem” – válaszolta.

„Akkor nincs nehéz dolgod. Ha valaki számodra kellemetlent mond, tartsd meg az egyetlen pontot, bocsáss ki erős KI-t, és ne vedd magadra, amit mond. Ha így teszel, az összes rossz, amit mondanak rád, visszahull arra, aki mondja. Például, ha főnököd butának nevez és nem fogja fel, mit is mond, vissza fog hullani rá; végül is saját magát butázza le. Nevess, és érts egyet vele: ‘Buta vagyok.’ Érted? Próbálj így gondolkodni, és figyeld az arcát. A dühös ember arca igen mulatságos.”

Neki is állt a tanácsot átültetni a gyakorlatba. Bármilyen dühös is volt főnöke, csak mosolygott, és mondogatta: „Igen, igen”. Végül a főnöke kijelentette, hogy hogy a vele való beszélgetés csak még jobban feldühíti, és otthagyta. Beosztottja mosolygó arcát látva felismerte, hogy mennyire bolond és értelmetlen dolog egyedül veszekedni.

Ugyanez igaz a fenyegetettségre is. Ha a megfenyegetett megtartja az egyetlen pontot és lecsillapítja tudatát, az érzi magát megfenyegetettnek, aki fenyegetett.

Néhány nappal később a főnök megkérdezte tanítványomat: „Valami érdekes dolog történt veled. Úgy látszik, tanultál valamit az utóbbi napokban.” Tanítványom elmondta neki az egészet, mire azt válaszolta, hogy valóban nincs értelme a veszekedésnek. Az egész konfliktus elsimult.

Barátok közti nézeteltérések után gyakran előfordul, hogy mindkét fél ugyanazt gondolja: „Nem volt igaza, neki kell elnézést kérnie. Én nem fogok.” Azt mondják, még a tolvajok között is létezik becsület; az ilyen konfliktusok esetén mindkettőnek igaza van és egyiknek sincs igaza. Ha mindkettőnek igaza van, semmi ok nincs a veszekedésre.

Először is, aki gyakorolja a KI alapelveket, az mindig megtartja az egyetlen pontot; ezért nem is veszíti el önuralmát. Az önuralom elveszítését és a veszekedést – okától függetlenül – szégyenletes dolognak kell tartanunk. De ha már egyszer megtörtént, már nem tehetjük meg nem történtté, de azonnal vissza kell nyernünk az egyetlen pontot és le kell csillapítanunk tudatunkat. Ha így teszünk, tudatunk nyugodttá válik, eltűnnek nagylelkűségünk határai, tudatában leszünk tévedéseinknek.

Könnyű meglátni más hibáit, sajátunkat annál kevésbé, különösen akkor ha a vér az agyunkba tódul. Ilyenkor meg sem kíséreljük saját hibáinkat észrevenni, inkább a másét keressük.

Ha nekiállunk azt megvizsgálni, mi mit rontottunk el, nem megyünk bele veszekedésekbe. Ha a veszekedés küszöbön áll, tartsuk meg az egyetlen pontot korábban, mint ellenfelünk, ismerjük fel saját hibáinkat időben, és kérjünk elnézést.

Készüljünk fel előre arra, hogy megbocsátunk barátainknak, és eggyel magasabb szintre kerülünk, mint ő. A (presztízs)harcok azért törnek ki, mert mindkét résztvevő ugyanazon a szinten áll.

Egy anya-gyermek kapcsolatban az anya mindig megbocsát gyermekének. Ha mi vagyunk magasabb szinten, nem fordulhatnak elő veszekedések köztünk és mások között. Tehát először is fogadjuk be embertársainkat szívünkbe, bocsássunk meg nekik és kérjünk bocsánatot. Társunk ilyenkor kissé összezavarodik és felismeri hibáit.

Ha megértettük a bocsánatkérés fontosságát, ne hagyjuk magunkat belevonni nevetségesen extrém veszekedésekbe, amik tulajdonképpen nem arról szólnak, hogy mi az igazság, hanem arról, hogy kinek van igaza.

A problémák rövid úton történő megoldásához legyünk nyíltak, befogadók és toleránsak – még mielőtt bármilyen konfliktus kirobbanhatna. Mivel a harchoz kettő kell, és mi nem veszünk benne részt, a veszekedés nem fog kitörni.

A harcosok egy régi törvénye szerint háromféle módon lehet győzni:

  1. Harcolj és győzz
  2. Győzz harc nélkül
  3. Ne tégy semmit és győzz

Az első módszer a leggyakoribb, és a három közül a legalacsonyabb szintű. A második, amely magában foglalja az előzetes és teljes felkészülést minden lehetséges körülményre, biztonságos és középen áll a másik kettő között. A három közül a legjobb a „Ne tégy semmit és győzz” elve; a legbiztonságosabb, mivel ha nincs harc, esélye sincs annak, hogy bármit is elveszítsünk.

Ezzel a módszerrel hatunk az ellenfélre, és arra késztetjük, hogy harc nélkül jusson el oda, ahova mi akarjuk. Ha győzni szeretnénk, azt a lehető legjobb módszerrel kell tennünk – miért is választanánk a legkevésbé célravezető megoldást?

Volt egy ifjú pár, akik folyton veszekedtek, és már a válás határán álltak. Mivel a férj tanulmányozta a KI-t, barátai eljöttek hozzám, és megkértek, hogy tegyek valamit. Meghallgattam mindkettőt, és mindkettejüknek volt mit mondania a másikról. Észrevettem, hogy sem a feleség, sem a férj nem említi saját hibáit, csak a másikét. A feleségnek igencsak fel volt vágva a nyelve; férjének minden szavára hárommal válaszolt.

Semmi sincs olyan nehéz, mint egy veszekedő pár tagjai között közvetíteni; egyik sem tudja meggyőzni a másikat. Ha a közvetítő rosszul szólal meg, amíg a pár egymást szapulja, mindkettőjük haragja ellene fordul. Kis gondolkodás után a férjhez fordultam, és azt mondtam neki, nincs igaza, kivívva ezzel elégedetlenségét és párja örömét. Azt mondtam a férjnek:

„A feleséged nem gyakorolja a KI irányítását, semmit sem tud az egyetlen pont megtartásáról, ezért nem tehet róla, ha mérges lesz. Te viszont tanulod a KI-t, és hibáztál, amikor nem ültetted át gyakorlatba, amit megtanultál. Ha ezt észben tartod, bármi történjék is, feleséged bármit is mondjon neked, felismerheted, hogy az az a pillanat, amikor neki kell állnod gyakorolni az egyetlen pont megtartását. Nem csak önmérsékletedet tudod megtartani, hanem a KI gyakorlásában is előrelépést érhetsz el. Ha csak az edzőteremben gyakorlod az egyetlen pont megtartását, és elveszíted, mihelyt hazaérsz, csak az idődet vesztegeted. Teljesen mindegy, mi okozta a nézeteltérést. Kipróbálod már ma?”

Beleegyezett, hogy még aznap megpróbálja. Később elmondott pár dolgot a feleségének, és megtanított neki néhány alapvető gyakorlatot, amivel uralni tudta az egyetlen pontot.

A feleségnek ezt mondtam: „Látom, férjed sok dolgával elégedetlen vagy. De te is láthatod, hogy mindent megtesz azért, hogy megváltozzon. Nincs elég gyakorlata és el-elfelejt néhány dolgot, de miért ne segítenél neki javítani rossz szokásain?” A feleség beleegyezett. Nem telt el egy hónap sem, veszekedéseik tovatűntek, boldog házaséletet éltek.

Ha egy ifjú pár összeköti az életét, mert szerelmesek, mindennek jól kell mennie. De a negatív negatívot vonz alapelve miatt a legkisebb összekülönbözés is a viszony végleges megromlásához vezethet.

Az ifjú férj hazament, megállt az ajtóban, meggyőződött róla, hogy megtartja az egyetlen pontot, és belépett, boldogan köszönve. Nem is olyan régen negatív KI-vel és negatív gondolatokkal ért haza a munkából, arra gondolva: „Na mindjárt hallgathatom a panaszkodását”. Ez alkalommal a feleség, felismerve, hogy itt az ideje az együttműködésnek, az ajtóhoz szaladt, és mosolyogva köszöntötte: „Örülök, hogy hazaértél”, és teát készített neki.

Ha valami mondanivalója volt, megpróbálta türelmesen előadni, és várt; ha türelmetlen is volt, annyira udvariasan fejezte ki magát, amennyire csak tudta. A férje jobban érezte magát, mindig lágyan szólt feleségéhez, és segített neki az otthoni munkában. Szerelmük újból kivirágzott.

Miután mindketten pozitívra változtatták KI-jüket, ugyanolyan közel kerültek egymáshoz, mint ifjú házas korukban. Később a feleség is elkezdett KI órákra járni, a gyakorlásokra együtt érkezett férjével.

A győzelem és veszteség egyáltalán nem fontos egy házasságban, ahol a partnerek kölcsönösen megértik és segítik egymást, hogy boldogan élhessenek egymással.

Bár ez a példa a valós életből származik, egyértelműen mutatja, hogy mindig van arra lehetőség, hogy elkerüljük a harcot. Mindig van lehetőség z egymás mellett létezésre és a közös jólétre. Ha szívünkben folytatunk harcot, ellenségeinket szövetségeseinkké, akár barátainkká is tehetjük. Ha tudatunkban nem folyik harc, sem ellenségeink, sem szövetségeseink nem lesznek, mert mindannyian testvérek vagyunk, akik az Univerzum KI-jéből születtek.

Share

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *