A szerzőről
Koichi Tohei Tokio Shitaya kerületében született, 1920-ban. Hároméves korában visszaköltöztették szülei korábbi lakóhelyére, Tochigi prefektúrába. Gyenge gyerek volt, az orvosok rendszeres páciense, apja folyton aggódott miatta. Hogy megerősítse, apja judót kezdett tanítani neki; 14 éves korára elnyerte a fekete övet. Két évvel később beiratkozott a Keio Egyetemre, a judo edzéseket ott sem hagyta abba. Csak akkor kényszerült egy év kihagyásra, amikor mellhártyagyulladása erre kényszerítette; felépülése alatt számos könyvet olvasott. Komoly önvizsgálatba kezdett, és arra a következtetésre jutott, hogy elméje túl gyenge. Miután felgyógyult betegségéből, Zen és Misogi légzést kezdett gyakorolni.
Mire 19 éves lett, Ueshiba Morihei tanítványaként kezdett aikidót gyakorolni, 1969-ben elnyerte a legmagasabb fokozatot, O Sensei Ueshiba Morihei a 10. dant adományozta számára.
Koichi Tohei 23 éves korában, nem sokkal az egyetem elvégzése után bevonult a hadseregbe. Szakaszvezetőként négy évre Kínába vezényelték, ahol hamar rájött, hogy ha a harctéren valakinek a figyelme akár egy pillanatra is kihagy, az a halálát jelentheti. Ezt figyelembe véve úgy döntött, hogy rendszeresen gyakorolja a KI légzést; e gyakorlatok segítségével mesterévé vált az egyetlen pont megtartásának. Előfordult olyan eset, amikor a KI légzés ellenére légzése nem csillapodott úgy mint máskor; hamar rájött, hogy ez azért van, mert a közelben ellenséges katonák rejtőzködnek.
A háború után ismét a Zen, a Misogi és az aikido gyakorlása felé fordult. Tenpu Nakamura tanítványaként mesteri szinten sajátította el a „szellem mozgatja a testet” alapelvet, amely később saját tanításainak alapkövévé vált.
1971-ben a KI használatának elterjesztésére megalapította a KI társaságot.