3. Fejezet – Élet a pozitív KI-vel

A gondolatnak ereje van

KI-nk része az univerzumnak, és testünk a tartály, amely saját KI-nknek ad otthont. A szellem az az univerzumból származó dolog, amellyel megvédhetjük és erősíthetjük a fizikai tartályt, és amellyel sarkallhatjuk és ellenőrizhetjük KI cseréjét köztünk és az univerzum között.

Összehasonlíthatjuk az elektromos áram létrehozásának és a KI áramlásának folyamatát: a generátorban az elektromosság alapelemei (az elektronok – a ford.) villamos árammá válnak, és kapcsain kiáramlanak, hogy működtetni tudják a villamos gépeket. A KI mindenhol ott van az univerzumban, és szellemünk – egy generátorhoz hasonlóan – átalakítja, hogy fel tudjuk használni; így sajátunkká válik, és képes lesz mozgatni testünket.

A „KI kiterjesztése” tulajdonképpen annyit jelent, hogy szellemünket pozitívan használjuk, pozitívan gondolkodunk, ezzel elérve, hogy az univerzum KI-jét szellemünk sajátunkká alakítsa – ahogy egy generátor állítja elő az elektromosságot. Tehát, ha szellemünket pozitívan használjuk, saját KI-nk cserélődni fog az univerzum KI-jével. Ezért a KI kiterjesztését pozitív KI-nek nevezem, a KI visszahúzását pedig negatív KI-nek; a következőkben a pozitív KI-ről lesz szó, mert fontos a KI légzés szempontjából.

Ha megkérdezünk valakit, hogy megsérült-e valaha, vagy fázott-e már meg, legtöbben igenlően válaszolnak. Ha azt kérdezzük, volt-e valaha mérges, szomorú, vagy volt-e konfliktusa bárkivel, szintén igenlő lesz a válasz.

Mi a különbség a két kérdés között? Legtöbben úgy válaszolnának, hogy az első a testről szólt, a második a szellemről. Nézzük más szemszögből: Ha nem vagyunk egészségesek, minden apróságra érzékenyen reagálunk, könnyen megharagszunk, szomorúak és irigyek vagyunk, könnyebben keveredünk konfliktusba. Számos ember szelleme válik beteggé azáltal, hogy így gondolkodik: „Mások boldogan élnek, mi rosszat tettem én, hogy beteg vagyok?”

Ahogy korábban említettem, a fizikai egészség közeli összefüggésben áll a szellemi egészséggel. A fizikai betegség előtérbe tolja magát; pedig a legtöbb esetben okozója valamilyen szellemi probléma. (Az előzőekből kiderül, hogy a szellemi probléma nem az európai értelemben vett mentális betegségeket jelenti – a ford.) Ha megfázunk, annak nemcsak az a tény az oka, hogy fizikailag gyengébbek vagyunk, hanem részben szellemünkből származik.

Amikor megbetegszenek, sokan csak testükre gondolnak és megfeledkeznek szellemükről. Nem vesznek tudomást szellemi problémáikról, és úgy gondolják, hogy egy marék gyógyszer megoldást jelent. Az így élők elfeledkeznek néhány fontos dologról, és nem élnek természetes életet. A saját tapasztalataim közül is tudok néhány példát felhozni a nem természetes életről, amiből kimarad a szellem és csak a test marad.

Régebben súlyos beteg voltam. Születésem előtt anyám egy súlyos tüdőgyulladás miatt közel került a halálhoz, mert az orvos feladta, állapotát reménytelennek ítélve. Utána mégis megszülettem. A történtek után anyám szinte a széltől is óvott; nemegyszer nem engedett iskolába, ha csak tüsszentettem is, mert meg volt róla győződve, hogy gyenge szervezetem van. Én ezt elfogadtam, és sokat hiányoztam az iskolából. Második osztályig összesen hat hónapot jártam iskolába, és jövet-menet valaki mindig vigyázott rám az úton, hogy a többiek ne zaklassanak.

Anyám minél inkább vigyázott rám, én annál inkább betegesebb lettem. Bármilyen betegség jelent is meg, én voltam az első, aki elkaptam. Apám változtatta meg gyenge testemet és szellememet. Elkezdett télen is könnyen öltöztetni, dzsúdózni tanított. A dzsúdónak köszönhetően megerősödtem és egészségesebbé váltam. Beiratkoztam a középiskolai dzsúdó klubba, és 14 éves koromra kiérdemeltem a fekete övet.

Nem sokkal később más nehézségekkel találtam szembe magam. A dzsúdó, amit tulajdonképpen egészségem javítása miatt kezdtem gyakorolni, fontos dolgokra tanított. 16 éves koromban beiratkoztam a Keio egyetemre; mivel dzsúdózni jártam, hát beiratkoztam az egyetemi dzsúdó klubba is. Ott ért a balszerencse is, egy tavaszi edzőtábor során. Edzés közben egymásba gabalyodtunk egy nagy testű edzőtársammal és mindketten elestünk; a mellkasom bal oldala erős ütést kapott. Elmentem az orvoshoz, aki megállapította, hogy a sérülés következménye mellhártya gyulladás lett. Az orvos azonnal kórházba utalt.

Szerencsémre a lázam néhány nap után lement, így 17 nap után elhagyhattam a kórházat. Úgy gondoltam, ugyanúgy folytathatom életemet az egyetemen, mint azelőtt. Az orvos az utolsó vizsgálaton azonban nem várt kijelentést tett; azt mondta, nem dzsúdózhatok tovább. Nemcsak a dzsúdótól tiltott el, hanem a tenisztől, pingpongtól és és minden erőteljes testmozgástól, egyedül a sétát engedélyezte. Az mondta, a testem olyan, mint egy törött csésze, amit összeragasztottak. Ha megint ütés éri a mellkasomat, az lesz a vég. Tehát ne emeljem magasra a bal karomat, és ne tegyek semmi olyasmit, amivel veszélyeztetném a mellemet. Még csak hangosan sem volt szabad beszélnem…

Az orvos szavai visszarepítettek abba az időbe, amikor gyerekként gyengécske voltam. Ettől kezdve mindenkivel halkan beszéltem, ha séta közben átléptem egy kavicsot, akkor is attól tartottam, hogy megsérül a mellkasom. Úgy általában, folyton a mellkasom miatt aggódtam. Egyszer, amikor egy tengerparti szanatóriumban voltam kezelésen, valaki azt mondta, hogy a tengeri levegő túl durva a mellhártyámnak, inkább a hegyekbe kellene mennem. Attól kezdve a tengerparti sétákhoz maszkot viseltem. Egyik napról a másikra 40 fokos lázam lett. Az orvos azt mondta, kiújult a gyulladás. Kaptam orvosságot, az néhány nap alatt úgy-ahogy rendbe hozott. És ez így ment napról napra.

Nem csak orvosi utasítás, hanem hétköznapi gyakorlat is, hogy a beteg ember csak pihenjen csendben. Ezzel szemben én úgy cselekedtem, ahogy „normális”, átlagos embertől nem lett volna várható. Amikor megbetegedtem, és szellemem elgyengült, a dolgokat negatívan kezeltem. Ezért mindent rossznak láttam.

Úgy döntöttem, megváltoztatom magam és elhagyom a negatív életet.

Meglátogattam Tetsuju Ogura senseit, Tesshu Yamaoka sensei diákját, aki kiváló kardmester és kalligráfus hírében állt. Elkezdtem gyakorolni a misogit; ez a légzéstechnika a japán Sintóból ered. Gyakorlása abból áll, hogy napokon keresztül egész nap ülni kell és a kilégzést olyan erős hanggal kell kísérni, amennyire csak tudjuk. Az első nap felére elfogyott a hangom. Mindezen túl az oktatók a gyakorlat során ütötték a hátunkat: „Hangosan kilélegezni!” Szóval, mindent megtettem, amit csak az orvos megtiltott.

A bal mellem fájni is kezdett, és aggódni kezdtem, hogy megint beteg leszek. Mindenesetre a gyakorlás megkezdése előtt megbeszéltem oktatómmal, hogy nem okoz semmi problémát, ha gyakorlás közben esetleg a dojoban halok meg. Döntésemhez híven, gondolataimat arra állítottam be, hogy „menjenek a dolgok”. Úgy gyakoroltam, mint aki egészséges, és fájdalmaim a gyakorlás során eltűntek. Egy év múlva mentem vissza a kórházba felülvizsgálatra, ahol megállapították, hogy a mellhártya gyulladás nyom nélkül eltűnt. Az ilyen súlyos gyulladások, mint az enyém is volt, általában nyomot hagynak a mellhártyán, esetemben azonban semilyen maradandó elváltozást nem találtak.

A mellhártya gyulladást a Misogi légzés teljesen megszüntette. Ez a személyes tapasztalat megérttette velem, hogy ha testünket és szellemünket is erősítjük, és pozitívan gondolkodunk, ki tudjuk használni azt az erőt, ami természetétől fogva a mienk. Ha úgy folytattam volna életem, ahogy az orvos javasolta, nem beszélhetnék hangosan, nem futhatnék, nem sportolhatnék, és folyton aggódnom kellene a betegség kiújulása miatt. Könnyű elgondolni, hogy ez nem egy jó, nem egy teljes élet. Az orvos tanácsai csak a testre vonatkoztak.

A test betegségeit japánul Yamai-nak nevezzük; azoknak a betegségeknek, amelyek a szellemet és a testet együtt érintik, Byoki a neve. Tapasztalatom azt mutatja, hogy egészségünk nem erősödhet meg, ha csak a testünkre fordítunk gondot, és szellemünk aggodalommal vagy betegség-gondolatokkal van tele. Ha meg akarjuk erősíteni egészségünket, nem csak a látható testtel fontos törődnünk, hanem a láthatatlan szellemmel is. A szellemnek ereje van.

Share

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *