7. Fejezet – Az életerő erősítése
Ön-Kiatsu
Szeretném néhány szóval bemutatni a Kiatsu terápiát (Kiatsu ryoho), amit tanítok. A Kiatsu terápia tulajdonképpen KI küldéséből áll a testbe, hogy erősítsük valakinek az életerejét. Ha valaki kívülről kap KI-t, a vevő életereje erősödik, ami elősegíti a felépülését sérülésekből vagy betegségekből.
Ha valaki ön-Kiatsut gyakorol (Kiatsu terápia saját magunkon), fontos a test és a szellem egységének megtartása, amit a természetes testhelyzet megtartásával lehet legegyszerűbben elérni.
Ha saját magunk kezelése közben feszessé válnak tagjaink, nem tudjuk kiterjeszteni a KI-t. A presszúrás pontokra ujjal kifejtett nyomással, a KI kiterjesztése közben, ellazult állapotban bárki gyakorolhatja az ön-Kiatsut.
A japán nyelvben van egy kifejezés, a teate, amely szó szerint annyit jelent, hogy „az ujj sérülésre helyezése”. Ha nem érezzük jól magunkat, kezünket (ösztönösen is) a fájó testrészre helyezzük. Ilyenkor ne fejtsünk ki túl nagy nyomást a fájó helyre. Csak küldjük tudatunkat (KI-t) arra a helyre, ahol a fájdalmat érezzük. Könnyedén nyomást kifejteni a megfelelő helyre: ez a Kiatsu terápia.
Ha az emberi test nem működik megfelelően, a beteg testrész érzékennyé válik, fájni kezd, vagy megkeményedik. A KI kiterjesztése közben ujjunkat a fájó pontra helyezve, annak keménysége megszűnik, és a fájdalom lassan elmúlik.
Az ön-Kiatsu közben az érintett terület felmelegszik. Ez azért történik, mert a kezelt terület KI-je aktiválódik, és helyi vérbőséget okoz.
Van néhány fontos alapelv, amit az ön-Kiatsu gyakorlásakor figyelembe kell venni:
- Az ön-Kiatsut mindig a test és a szellem egységében gyakoroljuk (stabil és természetes testhelyzetben),
- Ne fejtsünk ki túl erős nyomást,
- Az ön-Kiatsu nem masszírozás (a teljes test mozdulhat, míg az ujj mozdulatlanul marad a kezelt területen)
- Ne pontokra, inkább vonalakra gondoljunk (ne a kezelt területre összpontosítsuk gondolatainkat, hanem az energia áramlását tartsuk szem előtt).
A következő fejezetekben leírom, hogyan végezzük az ön-Kiatsut a test és a szellem egészségének megtartása érdekben.
Az első terület a szemeken alkalmazott ön-Kiatsu. Vegyük figyelembe, hogy az itt leírt technikák a Kiatsu terápiának csak egy egészen apró szeletét képezik. Bár csak kik részterületről van szó, biztos vagyok benne, hogy jó segítséget tud nyújtani az egészség megörzésében.
A szemek Kiatsuja
A szemen alkalmazott Kiatsu segít a szem fáradtságának megszüntetésében és a látás javításában.
Ahogy a személyi számítógépek és a mobiltelefonok egyre szélesebb körben terjednek, egyre töben tapasztalják szemük fáradtságát. A fáradt, csipás, fájó, stb. szemtől különösen azok szenvednek, akik gyakran használnak személyi számítógépet, hosszan nézik a monitort. Súlyos esetben hályog és/vagy glaukóma is kialakulhat, akár fiatal korban is.
Először is, a szemen alkalmazott Kiatsu előtt mossuk meg kezeinket. Lazán csukjuk be szemünket, majd érintsük meg a szemgolyó és a szemöldökcsont közötti területet. A nyomást a csontra kell alkalmazni, ahogy a következő ábra mutatja.
A Kiatsut alkalmazhatjuk mindkét szemen egyszerre.
Soha ne nyomjuk meg a szemgolyót! A szemgolyó fölötti területet a belső és a külső szemzug között osszuk fel öt területre. A belső szemzugtól kifelé haladva fejtsünk ki 20-30 másodpercnyi nyomást minden egyes területre.
Utána helyezzük egymás mellé ujjainkat, és fejtsünk ki velük egyszerre 30-40 másodpercnyi nyomást a következő ábrán mutatottak szerint.
Ha így végezzük a Kiatsut, az nagyjából öt percet vesz igénybe. Befejezése után érezhetjük, hogy a Kiatsu kezelés előtti állapothoz képest szemünk kevésbé lesz fáradt. Ha elkezdjük a szem Kiatsu kezelését, mindennapi ismétlése segít megőrizni szemünk egészségét.
A fej Kiatsuja
A fejen alkalmazott Kiatsu segít elmulasztani a migrénes fejfájást és erősíti a koncentrációs készséget.
Számos ember szenved migrénes fejfájástól, érzi fejét nehéznek, gondolkodását szétesettnek. A fej rendellenességei különböző súlyos betegségek tünetei is lehetnek; a fej fájdalma és a fejben érzett kényelmetlenség jelentősen befolyásolja egészségünket és egészségérzetünket. Ezért bármilyen fejjel kapcsolatos panasz esetén óvatosan kell eljárnunk.
Bármilyen fejjel kapcsolatos problémánk van, azt vehetjük észre, hogy nyak környéke felkeményedik. Ez a kemény terület összeszorítja a vérereket, így a vér kevésbé tud eljutni a fejbe; ennek következtében nehezünkre esik a gondolkodás, fejfájás törhet ránk, vagy más problémák is felmerülhetnek.
Akik helytelen testtartásban ülnek, állnak, különösen, akiknek a feje nincs természetes helyzetben (előre lógatja, oldalra billenti, elfordítva tartja, stb.), azok nyaki erei folyamatosan össze vannak nyomva. A korábban emített felkeményedés a Kiatsu használatával eltüntethető. De ne felejtsük el, hogy testhelyzetünk jelentősen befolyásolja egészségünket.
Ha a fejen alkalmazzuk a Kiatsut, kezdjük a nyomás kifejtését a nyakszirttől a koponyacsonton végighaladva a fejtetőig, majd folytassuk a jobb fültőtől a bal fültőig.
A jobb oldal kezelésekor használjuk jobb hüvelykujjunkat, a bal oldalon a balt. Irányítsuk a KI-t a fejbe, felfelé. A jobb oldalon, a távolságot egyenlően elosztva, öt helyen fejtsünk ki nyomást, majd folytassuk a bal oldalon ugyanígy. Az egyes nyomások 15-20 másodpercig tartsanak.
Ha még mindig sok feszültséget érzünk, ismételjük meg a Kiatsut néhányszor. Miután befejeztük, fejünket könnyebbnek, magunkat ellazultabbnak érezzük.
A menopauzális tünetektől szenvedő nők gyakran éreznek egy nagyméretű, kemény pontot a hetedik nyakcsigolya környékén, néha ez a terület láthatóan ki is emelkedik. Ilyen esetben hosszú ujjaink (mutató-, középső- és gyűrűs ujj) használatával fejtsünk ki nyomást a nyak két oldalára. A nyak jobb oldalát jobb kezünk ujjaival, bal oldalát bal kezünk ujjaival nyomjuk, a nyomást mindkét oldalon egyszerre fejtsük ki. A nyak vérkeringése ettől javul, a kemény pont meglágyul; könnyítve a menopauzális tüneteket.
A váll Kiatsuja
A vállon alkalmazott Kiatsu könnyít a váll feszességén, és elősegíti a pozitív tudatot.
A negyvenes és ötvenes éveikben járók között gyakori a merev váll; de más életkorban is előfordul, hogy valaki feszesnek, merevnek érzi vállait. Ha mindig megtartjuk a helyes testtartást, elkerülhetjük a váll merevségét és fájdalmát. A merev, feszes váll okozója általában a természetellenes testtartás; ez gyengíti a vér áramlását, azonnal hátrányosan hat a fejre és a szemekre.
Ha munka közben feszességet érzünk, próbálkozzunk meg az ön-Kiatsuval, ez segít a pozitív hozzáállás fenntartásában is. A vállon alkalmazott Kiatsut kezdjük kulcscsont külső szélénél, és onnan haladjunk a csuklyásizmon a nyak hátoldaláig. A jobb váll kezelése közben döntsük fejünket balra, és hosszú ujjaink használatával áramoltassunk KI-t a vállba. Minden egyes nyomást tartsunk ki 25-30 másodpercig, míg elérünk a nyakszirtig.
Ha befejeztük a jobb vállon, csináljuk ugyanígy a bal oldalon. Ha vállunk súlyosan merev, alkalmazzuk a Kiatsut többször egymás után, érezni fogjuk a különbséget: nyakunkat könnyebben tudjuk forgatni, fejünket könnyebben tudjuk billenteni. Ezen kívül, mivel vérkeringésünk javul, általános közérzetünk is jobb lesz.
A gyomor Kiatsuja
A gyomron alkalmazott Kiatsu segít a székrekedésen, a gyenge emésztésen, és enyhíti a menstruációs görcsöket.
A gyomor területén alkalmazott Kiatrsu során a nyomást az óramutató járásával ellenkező irányban kell kifejteni. A KI-t ugyanabban az irányban kell áramoltatni, amelyet az élelem is bejár a belekben.
Ha emésztési problémáink vannak, vagy fájdalmat érzünk alhasunkban, érdemes a Kiatsut naponta alkalmazni a gyomor környékén.
A gyomor jó egészsége a szépség alapja is. Ha nem székrekedés ellen alkalmazzuk, a gyomor Kiatsuja elősegíti a test és a szellem frissességét.
A gyomor Kiatsujához feküdjünk hanyatt. Zárjuk össze középső három ujjunkat és érintsük meg gyomrunk felső részét. A belső szervek nagyon érzékenyek, ezért NE nyomjuk a gyomor környékét erőteljesen. A köldököt sem szabad erősen nyomni. A gyomor a légzés ütemére emelkedik és süllyed. Vegyük fel az ütemet, és akkor küldjünk KI-t, amikor a gyomor a legmélyebben van.
Minden pontra körülbelül egy percig fejtsünk ki nyomást. Kezdjük a gyomor tetején, folytassuk a köldök alján, az alhason, a gyomor külső oldalán (a vakbél környékén), a gyomor tetejénél (a májnál), a gyomor bal oldalán (a has teteje), az alhas bal oldalán, a KI küldését mindig a légzés üteméhez igazítva.
Ha székrekedésünk van, alkalmazzuk a Kiatsut néhányszor lefekvéskor, vagy közvetlenül ébredés után.
A lábak Kiatsuja
A lábakon alkalmazott Kiatsu segít a fázósság, az álmatlanság, és a gyenge vérkeringés leküzdésében.
„Tartsd fejedet hűvösen, lábadat melegen” – Az egészség megőrzésével kapcsolatban gyakran hallható ez a tanács. A hideg láb nem tesz jót az egészségnek. Ha lábunk hideg, mert fázékonyak vagyunk, próbáljuk ki a Kiatsut.
Feküdjünk hátunkra, rendezzük három középső ujjunkat egymás mellé, és helyezzük őket könnyedén a lágyéktájra. Keressük meg azt a pontot, ahol pulzusunkat érezzük és irányítsuk oda a KI-t. Nyomjuk gyengéden és számoljunk el százig. Ezután emeljük el ujjainkat, majd ismételjük meg még kétszer. Ez a Kiatsu körülbelül öt percig tart. Minél több KI-t áramoltatunk, lábunkat annál melegebbnek érezzük.
Az álmatlanságban szenvedőknek, és azoknak, akiknek lába megduzzadt, érdemes ezt a Kiatsut alkalmazni elalvás előtt. A lábon és a hason alkalmazott Kiatsu jelentősen javítja a vérkeringést. A láb és a has minden nap alkalmazott Kiatsuja segít elkerülni a hideg lábak érzését.
A csípő Kiatsuja
A csípő Kiatsuja segít megszüntetni a derékfájdalmat és elősegíti a csípő helyes tartását.
Ha megtartjuk a helyes testtartást, nem érzünk fájdalmat derekunkban, hacsak nincs egyéb, ezt okozó betegségünk vagy sérülésünk. A derékban érzett fájdalom vagy merevség okozója a helytelen testtartás, vagy a test természetellenes használata. Ha derekunkban kellemetlenséget érzünk, a Kiatsuval enyhíthetjük a tüneteket. Ha kellemetlenséget érzünk, próbáljuk ki mihamarabb az ön-Kiatsut.
A csípő Kiatsujához nem kell lefeküdni, helyette inkább üljünk le egy székre. Mindkét hüvelykujjunkat helyezzük a fájdalom helyére, ahogy a lentebbi ábra mutatja.
Miután a fájdalom helyén és környékén alkalmaztuk a Kiatsut, lassan hajoljunk előre, majd újra egyenesedjünk ki, anélkül, hogy hüvelykünket elmozdítanánk. Ha egy ponttal végeztünk, helyezzük odébb ujjainkat, és ismételjük meg.
Ha sikerült megszüntetnünk a fájdalmat vagy kellemetlen érzést, már csak arra kell rávennünk magunkat, hogy hogy a test és a szellem egységével megtartsuk a helyes testtartást. Ha testünk és szellemünk egységben van, és testtartásunk helyes, az segít megőrizni alakunkat is.
A fentiekben röviden kifejtettem, hogyan alkalmazzuk az ön-Kiatsut. Figyeljünk testünkre! Ha fájdalmat, vagy kellemetlenséget érzünk, próbáljuk ki az ön-Kiatsut, és ügyeljünk a helyes testtartásra. Számos betegség előzhető meg, vagy enyhíthető tünete az idejében alkalmazott ön-Kiatsuval.
Az orvosokkal történő találkozás nem ördögtől való – mindenesetre, mielőtt gyógyszerhez folyamodunk, érdemes mindent megtenni magunkért. Jót tesz az egészségnek.
Ha az ön-Kiatsu nem használ igazán, valószínűleg nem tartottuk meg a természetes testhelyzetet, és testünkben feszültség ébredt. Ezt az állapotot úgy nevezzük, hogy a KI nem terjed ki.
Az ön-Kiatsu alapja a test és a szellem egysége. Ezért, mielőtt elkezdjük alkalmazni, ellenőrizzük, hogy testtartássunk természetes és stabil-e.
Testünket átjárja az életerő. A gyógyszerek hatástalanok egy halott esetében; nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyógyszerek önmagukban nem gyógyítanak semmilyen betegséget – az életerő igen.
Az ön-Kiatsu az életerőt aktiválja.
Élvezzük a jó egészséget
Életerőnk hozza el nekünk az egészséget. Ha egyesítjük testünket és szellemünket, és eggyé válunk az Univerzummal, életerőnk aktiválódik. A korábbiakban bemutattam, mi is a test és a szellem egysége, és hogyan érhetjük el ezt az állapotot.
Részletesen kifejtettem a KI légzést; előnyeit egészségünkre, és az életet egészséges testben és lélekkel. Kezdjük hát el a KI légzést ma! Így, a könyv végén arra kérek mindenkit, legyen egészséges!
Életünkben annyi minden történhet: egy gyenge gyermek megerősödhet felnőttkorára, mást – aki egészen középkorúságáig egészséges volt – leteríthet egy betegség. A test és a szellem egészségét befolyásolják körülményeink, és környezetünk. Testünk és szellemünk egyszer egészséges, máskor gyengélkedik. Mindezeken túl sok-sok éven át élhetünk egészséges életet; fogadjuk örömel, és bízzunk a test és a szellem egységével élt életben.
Az egészség nem mérhető, de élhető. Egészségünket nem kell másokéhoz, vagy orvosi diagnózishoz mérnünk. Nem számít, hogyan változnak a dolgok; az a fontos, hogy életkorunknak megfelelő, a pillanatnyi követelményekhez alkalmazkodó életet éljünk. Ez a hozzáállás is hozzájárul egészségünkhöz.
Életünk életkorunkkal együtt változik, és változni fog; ugyanígy egészségi állapotunk is. Ha jövőbeli egészségi állapotunk miatt aggodalmaskodunk, annak oka az lehet, hogy nem látjuk előre egészségünk alakulását. Aggodalmunkat a KI légzés gyakorlásával száműzhetjük. Légzésünk tükrözi a bennünk végbemenő változásokat. Ha nem érezzük jól magunkat, végezzünk KI légzést és Kiatsut.
Gyakoroljuk a KI légzést egységben az Univerzummal, a végtelen nyugodtság állapotában. Ha csak ennyit is teszünk, máris sokat tettünk egészségünkért.
Őszintén, szívből remélem, hogy e könyv segítségével minél többen tudják alkalmazni testi és szellemi egészségük megőrzéséért a KI légzést.
A KI légzés öt alapelve
- Kilégzéskor adjunk ki HA hangot, ne hagyjuk, hogy a levegő csak úgy kiszivárogjon belőlünk
- Lélegezzünk ki olyan nyugodtan és csendesen, amennyire csak lehetséges
- Lélegezzük ki a KI-t fejünktől lábujjainkig
- Belégzéskor töltsük fel levegővel egész testünket, orrunktól lábujjaink hegyéig
- Belégzés után csillapítsuk tudatunkat végtelenül kicsivé az egyetlen pontba