Egység, vagy kétség?
Bejegyezve: | 2007. 10. 13. | Comments Off on Egység, vagy kétség?
Miközben a MÁV ZRt gőzerővel készíti elő a Gépészeti Üzletág önálló vontatási szolgáltató társaságba szervezését, a leginkább érintett munkavállalói érdekképviselet, a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) kétirányú kommunikációs offenzívát indított.
Németh László, a MOSZ ügyvezető alelnöke levelet írt a MÁV vezérigazgatójának, amelyben kifejti a szakszervezet véleményét a vontatási tevékenység önálló társaságba szervezésének koncepciójáról. Ezzel lehet, hogy elkésett, ugyanis a koncepciókészítés ideje lejárt: szeptember 4-én döntés született, az Andrássy úton már a végrehajtásán dolgoznak.
A MOSZ nem ért egyet a trakciós részleg kiemelésével a gépészeti tevékenységből, és munkavállalóként lényegében csak mozdonyvezetőket foglalkoztató vasútvállalat létrehozásával; a legszélsőségesebben rossz megoldásnak tartják a mozdonyvezetők jövőbeni egzisztenciája, foglalkoztatási biztonsága szempontjából.
Ezzel lehet vitatkozni, hiszen egy egységes szolgáltató cégnek igazi piaci ereje, a megrendelőkkel szemben valódi pozíciója lesz, így nem eléggé átgondolt az állítás, hogy a MÁV Trakció Zrt rosszabb jövedelmi feltételeket teremt.
A koncepciót szakmaiatlannak, előkészítetlennek és megalapozatlannak tartják, ezért elutasítják. Levelében Németh kérdésként veti fel, miért nem a teljes gépészeti üzletág egy vállalatba szervezése a preferált megoldás, és hogy mi lesz a maradó karbantartási tevékenység jövőbeni sorsa.
Kezdeményezték, hogy a Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésén önálló napirendként, az érdekelt szakmai, valamint a tárgyban döntést hozó vezetők részvételével történjen egyeztetés.
Míg a vezérigazgatónak írt levél kemény szakszervezeti fellépést mutat, a tagság felé a menetrend szerinti hírlevéllel érkező Tézisek címmel ellátott elvgyűjtemény a MOSZ vezetőségének meggyengüléséről tanúskodik.
A hat pontba szedett összeállítás megállapít néhány későn felismert tényt: „az egységet folyamatosan újra kell teremteni”, „Nem a MOSZ kapja a súlyát és tekintélyét a vezetők személyétől, hanem fordítva: a vezetők súlyát adja a MOSZ. Ezt a vezetők erősíthetik, vagy gyengíthetik, de nem tőlük ered.” „A tagon kívül nincs nélkülözhetetlen ember a szervezetben.”
A káderpolitika is kapott egy külön pontot: „Az egyes tisztségekben és munkakörökben a váltást a szervezet szempontjából időről időre előre meg kell tervezni.”
Ezzel egyre több mozdonyvezető ért egyet; főleg a tagjai által „mozgalom”-nak is aposztrofált szakszervezet ügyvezető alelnökére, Dr.Borsik Jánosra gondolnak ilyenkor. Borsik helyzetét gyengíti az is, hogy Magyar Orvosok Szakszervezete elhagyja az általa vezetett Autonóm Szakszervezetek Szövetségét, egyik indokként azt felhozva, hogy nem értenek egyet az elnök vezetési stílusával.
Az ötödik gondolat továbbgondolásra érdemes, főleg ha az utolsót, a hatodikat is hozzáolvassuk:
„A MOSZ szervezeti érdekei nem biztos, hogy egybeesnek a vezetők és alkalmazottak személyes érdekeivel a nyugdíjba vonulás kérdésében, ezért a MOSZ-nak ki kell alakítania a saját álláspontját.”
„Az általános nyugdíj korhatár fölötti korban (ez jelenleg 62 év) lévő, vagy nyugdíjfolyósítás mellett dolgozó személyt tisztségben, vagy alkalmazásban tartani csak különösen indokolt esetben kell.”
Vajon kinek a nyugdíjba vonulására gondolt a téziskollekció fogalmazója? A mozdonyvezetőkére? Vagy a vezetőségére? A pontot kissé átfogalmazva, és egy gondolatot kihagyva belőle, közelebb jutunk Dr. Borsik belső ellenzékének megközelítéséhez:
A MOSZ szervezeti érdekei nem biztos, hogy egybeesnek a vezetők személyes érdekeivel.
Ez az a mondat, amit a szervezet nélkülözhetetlen emberei, a tagok egyre gyakrabban kiejtenek. Érthető a szakszervezet vezetőinek pánikreakciója, a „kifelé kemények vagyunk, egységet mutatunk – befelé határozottságot színlelünk” kettős színjáték, hiszen minden nappal közelebb kerül a MÁV Trakció ZRt megalakítása, és közel sem biztos, hogy a saját lábán álló vontatás-szolgáltatótól is sikerül olyan javadalmazást kicsikarniuk, mint az anyavállalattól.
