Monostory.hu

Hófrász és töketlenkedés

Bejegyezve: | 2013. 03. 16. | Comments Off on Hófrász és töketlenkedés

Szubjektív észlelések, tapasztalatok a hófrászról.

Először is tisztelet és megbecsülés azoknak a hivatásosoknak és önkénteseknek, akik a közutakon és a vasúton minden tőlük telhetőt megtettek a közlekedés fenntartásáért, és a bajba jutottak mentéséért. De semmi tisztelet és semmi megbecsülés azoknak, akik döntéseikkel, utasításaikkal – vagy azok hiányával – a káoszt még nagyobbá tették.

14-én este 7-kor indultam Pestre, dolgozni. Havazott, de ilyen máskor is előfordul. Mérsékelt égöv; szokásos jelenség. Az M1-es bicskei felhajtója előtt négy kamion állt az emelkedőn, várva jobb sorát: a felhajtó emelkedője nem volt takarítva, a sofőröknek volt annyi eszük, hogy meg sem próbálták leküzdeni a nem egészen százméteres akadályt.



1. kérdés: az autópálya kezelő telephelye melletti felhajtó miért is nincs karbantartva? Mentőállomás, tűzoltólaktanya Bicskén van, ők is itt hajtanának fel.

Annyi helyet hagytak a kamionok, hogy kényelmesen ki lehetett őket kerülni. Az autópályán mérsékelt forgalom Pest felé. Az első völgyben – úgy a 36-os kilométernél – a Győr felé haladó oldalon két tűzoltóautó birkózik az elakadt kamionokkal. Mögöttük sor. 15 kilométer hosszan. A sorban még néhány elakadt kamion. Helyzetükből látszik, hogy a külső sávból az előttük megállókat – lelassítókat akarták kikerülni, ám nem sikerült.

(Zárójeles megjegyzés:
A tavalyi KRESZ módosítás egyik pontját sehogy sem sikerült az autóstársaknak magukévá tenni.
37.§ (8) Az azonos irányú forgalom számára két vagy ennél több forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton kialakult forgalmi torlódás esetében – a (4) bekezdés b)-e) pontjában meghatározott járművek akadálytalan továbbhaladásának biztosítása érdekében –
a) a belső (bal szélső) forgalmi sávban közlekedőknek szorosan a forgalmi sáv bal szélére kell húzódni,
b) az egyéb forgalmi sávokban közlekedőknek a forgalmi sávban a lehetséges mértékben jobbra kell húzódni,
Az előretörni igyekvő mentő sofőrje azt hitte, ezt a szabályt ismerik az autósok. Csalódnia kellett, festői összevisszaságban kavarogtak előtte a járművek.)

Vissza a helyzetleíráshoz: a 27-es kilométernél (a zsámbéki elágazásnál) a felhajtás nem volt elzárva, leterelni sem próbálta senki az autókat. Igaz is: miért pont most próbálkozott volna ilyennel az Állami Autópálya Kezelő, ha békeidőben sem teszi, legyen bármekkora torlódás, vagy baleset. A sor vége a 20-as kilométernél, a biatorbágyi csomópontnál állt. Természetesen ez a csomópont sem volt lezárva, itt sem terelte le senki az autósokat az 1-es útra. (Ma, a híreket visszaolvasva kiderült, hogy akkor már öt órája gyűlt a sor.) Bicskétől Pestig ja hatvannal-nyolcvannal kényelmesen végig lehetett autózni, a fővárosban nedves utakat találtam.

Második kérdés: Rendkívüli eseménykor (torlódás, baleset, pályaelzárás) az autópálya kezelő miért nem intézkedik soha a torlódás csökkentésére?

Este 8-ra meg is érkeztem a Keletibe, összekészítettük a mozdonyt és elindultunk a Vasúttörténeti Parkba. Némi behavazott váltók okozta nehézségek miatt hajnali kettő lett, mire a parkban a másik mozdonyt is összeszedve elindulhattuk Dombóvárra. Reggel 6 után pár perccel egy félreállással, meg is érkeztünk. A Tubes IC-vel el is indultunk haza, 40 perces késéssel érkeztünk a Keletibe. A vonaton telefonra kaptam, megnézni, mit változott a hóhelyzet 12 óra alatt. Az eredmény elkeserítő volt. Nem a helyzet miatt.

Az Állami Autópálya Kezelő honlapja mobilról alig-alig kezelhető (Update: mától a honlap megújult. A layout mobilon is OK, ám kurva lassan töltődik be.), és érdemi információ nem volt rajta. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. honlapja sem nyújtott nagyobb segítséget. Mobilon szinte lehetetlen ujjal eltalálni a linkeket… Nézzük csak mit is ír most?

kozut.hu képernyőkép

 

És ha megnézzük a Balesetek, torlódások menüpontot? Rögtön kiderül, hogy a főlapon említett “Jelenleg nincs napi forgalomkorlátozással kapcsolatos hírünk” nettó hazugság. Aki ez alapján elindulna, ráfarag.

Az egyetlen mobilról jól kezelhető információforrás az Index Percről percre rovata volt. Ám az sem a “hivatalos” források alapján festett valós képet a közlekedési káoszról, hanem a helyszínen lévő kárvallottak beszámolói alapján. Sokat ekézem az Indexet, de ezért most kifejezett riszpekt! A tudósítássort visszaböngészve tudtam meg azt is, hogy az M1 azóta is járhatatlan.

Autóba ülve első dolgom volt a rádiót bekapcsolni, legyen élő és azonnali információm. Helyzetben az ember az állami adókból próbál(na) tájékozódni. Először a Kossuth – valami beszélgetés, majd hírek: Csökkentett katonai tiszteletadással vonják fel a zászlót a Kossuth téren. Csapataink harcban állnak. Az úttörő a katasztrófavédelem ahol tud, segít. Semmi konkrétum. A Petőfin zene. A Bartókon is. A kereskedelmi rádiókon a szokásos műsor. A Gazdasági Rádión gazdaság. Az Info rádió volt az egyetlen, ahol folyamatos volt a tájékoztatás, a helyszínen lévő közlekedők beszámolói alapján, így itt hagytam a csatornaválasztót.

Hungária körút, Lágymányosi híd jól járható, nedves. A budai oldalon megálltam a benzinkútnál, ittam egy kávét, vettem egy tábla csokit… Mivel az Indexről tudtam, hogy az M1-et időközben lezárták (22 órakor, nyolc[!] órával a forgalom megállása után), cél az Egér út – Budaörs – 1-es út.

Közben hallgatom a Katasztrófavédelem sajtótájékoztatóját, ahogy fényezik magukat, nem kell kávét innom, felmegy a vérnyomásom anélkül is. Tegnap esete óta se egy hókotrót, hómarót, semmit nem láttam tenni annak érdekében, hogy normalizálódjon a helyzet. De legalább megígérik, hogy küldenek SMS-t. Miután hazaértem, küldtek is. Azóta gondolkodom rajta, hogyan üljek át más autójába úgy, hogy közben nem szállok ki a sajátomból. Ezért kár volt.

Az M1 kivezető fölötti hídon torlódás, megfordultam, az alternatív útvonal: a Kőérberki úton megkerülöm a budaörsi repteret, el a Tesco háta mögött, majd az emeletes felüljárón Budaörs, ott rá az 1-esre. A budakeszi elágazásnál útzár. Udvarias rendőr tudatja, hogy netovább. Mondom merre tartanék, felvilágosít, hogy Biatorbágyig biztosan útzár van – “próbálja Érd felé a kertek alatt” – mondja. Megköszönöm, elbúcsúzunk, elfordulok. Térkép elő, az Érd – Sóskút – Biatorbágy útvonal jónak tűnik. Törökbálinton fel az M7-re, Érdnél keresztben áll egy rendőrautó, leterel. Megállok, kérdem, hol a gond? A sóskúti elágazásig mennék. Széttárja a kezét: esélytelen! Elakadás is van, baleset is van. Megköszönöm, lehajtok. Telefonos segítséget kérek, megkérdem a beépített navigációt, hogy jutok el Sóskútra autópálya nélkül. Megkapom az adatokat, jó nagy kerülő, de nincs mit tenni, indulás. Sokadrendű út vezet Sóskúton át Biatorbágyra, de nagyjából takarított, hó alig látszik rajta. Ja, itt az önkormányzatok intézik a karbantartást, nem az állam…

Biatorbágyon le a völgybe, át a viadukt alatt (lenyűgöző, érdemes vetni rá egy pillantást), fel a dombra. Az 1-es úti körforgalom előtt ismét egy rendőr, gyakorlóban: az út lezárva, se té, se tova. Közösen basszázunk, ő sem szeret itt állni, én is otthon lennék már. Azt ő sem tudja megmondani, merre lehet közlekedni egyáltalán.

Mindenki azt szajkózza, hol, mi van lezárva, de a végrehajtóknak senki sem mondja meg, mit javasolhatnak az úton levőknek, merre juthatnak haza. A zárást végző önkéntesek, hivatásosok csak azt tudják, hogy erre ne!
Közben a rádióból Bakonditól (vagy Pintértől? mindegy, egykutya) megtudtam, hogy nem vagyok ember: mert hát emberemlékezet óta nem volt ilyen időjárás. Hát ’87 január? Meg kilencvenakárhány, amikor személyvonattal vittük Oroszlányba a kenyeret, mert közúton nem lehetett eljutni?

Biatorbágyon az állomáson letettem az autót. Felszálltam az akkor már több mint fél órája ott rostokoló (egyébként összesen már vagy 3 órát késő) személyvonatra, ami úgy 20 perc várakozás után meg is indult. A vasútvonal jó darabig párhuzamos a főúttal, odalátni: a burkolat fekete…


Egy másik útibeszámoló.

Share

Megjegyzések

Megjegyzések letiltva.

About

This is an area on your website where you can add text. This will serve as an informative location on your website, where you can talk about your site.

Subscribe to our feed

Keresés

Admin