Játszótér

Volt nekem egy játszóterem. Szép nagy játszótér volt, tele vonatokkal, mozdonyokkal. Egyedül játszhattam rajta, magam határoztam meg a játékszabályokat is.

Aztán, ahogy növögettem, lettek gyerekeim is, lányaim. Még mindig főleg én játszottam, de engedtem a leányokat is. Csilláé lett az összes tehervagon, Sárié valamennyi személykocsi, Tibi pedig a mozdonyokat kapta. A szabályokat továbbra is én írtam.
Nekem tetszett, mert a leányok úgy játszottak, ahogy én akartam, különösebben csak Tibire kellett figyelnem – ő volt a legkedvesebb, ezért kapta ő a mozdonyokat. A másik kettő csak akkor tudott játszani, ha Tibi a mozdonyaival elhúzta játékvagonjaikat.
Az idő telt, Csilla megházasodott. Kérője jelentős összeggel váltotta meg a hozományt, meg a lehetőséget, hogy ő is játszon játszóteremen, de Tibitől nem vettem el mozdonyt, hogy abból is adjak. Így ha az ifjú házasok tényleg játszani akarnak, továbbra is Tibitől kell mozdonyt kérniük.
Sajnos közben másokat is be kellett engednem a játszótérre, de ez mindenkinek sok pénzébe került!
Időközben – ahogy Tibi cseperedett, megengedtem neki, hogy bizonyos szabályokat ő hozzon meg. Természetesen az ő szabályai is érvényesek voltak mindenkire. Egy-két lázadozó ugyan volt, de azokat leszereltem: megmondtam nekik, hogy ha nem tetszenek a játékszabályok, nem játszhatnak a játszóteremen!
Csilla férje, RiCA, valamiért nem nézte ezt jó szemmel. Szép, új, piros mozdonyokat hozott Csillának az ÉN játszóteremre. Ezt én sem hagyhattam válasz nélkül: Tibi mozdonykái már úgyis régiek, csúnyák, hát veszek neki én is újakat!
Igaz ugyan, hogy lassan már csak Sári koszlott személyvagonkáit húogathatja velük, de akkor is!
És tudjátok, mi a legszebb? Hogy én, az anyuka, ezeket a mozdonykákat abból a pénzből veszem, amit a játszóterem többi használója fizet nekem, hogy játszhassanak!


A fenti mese a képzelet műve. Bármilyen hasonlatosság létező személyekkel, társaságokkal csak a gonoszdi véletlen műve lehet :)

Share

Comments are closed.