Monostory.hu

Az Első alapelv

Bejegyezve: | 2016. 10. 31. | Comments Off on Az Első alapelv

Ha a látogató meglátogatja Kyotóban az Obaku templomot, bejárata fölé vésve láthatja a szöveget: “Az Első Alapelv”. A karakterek szokatlanul nagyok; a japán kalligráfiában járatosak mindig remekműként csodálkoznak rá.

Obaku

A kalligráfiát Kosen készítette, kétszáz évvel ezelőtt.

A mester papíron tervezte, a munkások azt használták fel a nagyméretű fafaragvány elkészítéséhez. Amikor Kosen felvázolta  a feliratot. egy tanítványa állt mellette, aki a tintát keverte és készítette keze alá – és sosem mulasztotta el kritizálni mestere munkáját.

– Ez nem jó – mondta Kosennek az első vázlat után.
– Hát ez?
– Gyenge. Rosszabb, mint az előző – jelentette ki a tanítvány.

Kosen türelmesen rótta tele egyik lapot a másik után, míg nyolcvannégy Első Alapelv össze nem gyűlt anélkül, hogy a tanítványnak bármelyik tetszett volna.

Aztán, amikor a tanítvány pár percre eltávozott, Kosen azt gondolta: “Itt a lehetőség vigyázó tekintete nélkül dolgoznom”; kihasználva a zavaró körülmény hiányát, sietve, de figyelmét összpontosítva elkészítette a következő változatot.

– Mestermű – dicsérte meg a tanítvány.

Share

Megjegyzések

Megjegyzések letiltva.

About

This is an area on your website where you can add text. This will serve as an informative location on your website, where you can talk about your site.

Subscribe to our feed

Keresés

Admin