Monostory.hu

Buszsáv a Budaörsi úton

Bejegyezve: | 2011. 05. 31. | 8 megjegyzés

A Nol.hu hétfői írására a Budapesti Közlekedési Központ a Facebookon reagált; amolyan arctalan-névtelen VEKE-stílusban védte a védhetetlent, mentegette a menthetetlent.

Az előzményekről: Az M1-M7 közös bevezető szakaszán meghosszabbították a buszsávot, így a Budapestet nyugatról elérni próbálók a bevezető három sávról a Petőfi laktanyáig egy sávra kényszerülnek.

Mindamellett, hogy támogatom a közösségi közlekedés előnyben részesítését, azt kell mondanom: ez a döntés elhamarkodott, elhibázott, káoszteremtő volt. A BKK szerint

a buszsáv lényege, hogy kiszorítsa a beáramló forgalmat a Hegyalja útról.

Hát nem fogja. A forgalom továbbra is be fog áramlani, csak a buszsáv végéig lassabban; utána “visszagyorsul” az eddig tapasztalt sebességre, a dugó ugyanúgy kialakul a Gellérthegy oldalában, sőt, meghosszabbodik – úgy az Egér útig, esetleg kijjebb.

Nemes törekvés a buszok közlekedésének előnyben részesítése, az autóval közlekedők átterelése a közösségi közlekedésre. A megvalósítás azonban katasztrofális. A BKK elfelejtette, hogy a buszsáv nem cél, hanem – számos más intézkedéssel együtt – eszköz egy elérendő cél érdekében. A használhatósághoz szükséges egyéb intézkedések (szokás szerint?) elmaradtak:

  • A város peremén nincsenek használható P+R parkolók (Használhatók? Semmilyenek!)
  • A buszközlekedés, vonatközlekedés nem sűrűsödött, tehát ha valaki mazochizmustól hajtva egy fa tövében hagyná autóját, az elfogadhatónál zsúfoltabb közjárművekre kényszerül.
  • A buszsáv meghosszabbítása csak jelzésértékű, elfogytával a nagy kék dobozok visszacsöppennek az araszolósdiba.

Az eredmény borítékolható. Anyázó, türelmetlen emberek, megnövekvő eljutási idő. Mindegy, a lényeg, hogy fel lehetett írni a BKK dicsőségtáblájára a buszsávot.

p.s.
Akinek véleménye van, kérem, érveket írjon.

A buszsáv lényege, hogy kiszorítsa a beáramló forgalmat a Hegyalja útrólA buszsáv lényege, hogy kiszorítsa a beáramló forgalmat a Hegyalja útról
Share

Megjegyzések

8 megjegyzés to “Buszsáv a Budaörsi úton”

  1. Agglomerációs családapa
    2011. 05. 31. @ 9:48

    A budapesti prolik gyakran elfelejtik, hogy a budapesti ipar attól megy, hogy az agglomeráció nekik dolgozik. Az agglomeráció pedig azért hajt, mert nem akar düledező bérházakban rohadni tétlenül. Akiben van kraft, az a családjának többet akar, de a Dombot nem tudja megfizetni.

    A prolik írják, hogy a zöldövezeti gazdagokat meg kell büntetni. Hát zöldövezeti vagyok, valóban polgári gondolkodású, tehát nem proli fidesznyik, és nem vagyok gazdag. A gazdagok a budai hegyek felöl jönnek, autóval, és az ő érdeküket szolgálja a BAH csomópont tehermentesítése.

    De ha a gazdag, vagy az ésszerűen gondolkodó multi majd átrakja az irodáját Budaörsre, Törökbálintra, Biatorbágyra, mert a használható emberei nem tudnak bejárni, és a proli húzhatja ki a seggét az új munkahelyére nap mint nap oda-vissza az agglomerációba, akkor majd megnézem az ostoba ábrázatát.

    Én a faluban lerakom az elsőéves gyerekeimet az általános iskolában, és utána be kell érjek 8-ra dolgozni, és 5-re újra az iskolához kell érjek, mert vége a felügyeletnek. A legtöbb dolgozó ember ugye 8 órát dolgozik nap mint nap! Ezt melyik proli oldja meg autó nélkül? És ma már a gyerekeimet reggel 6:30-kor ki kell tegyem, hogy megtegyek utána 21 km-t 1,5 óra alatt!

    Olvastam valakit, aki hevesen igenel, mert az út mellett lakik, és hogy most milyen jó lesz. Én egy csöndes polgári autóval járok el előtte, és ezúton is elnézést kérek tőle. Ma már hemzsegtek a motorosok trombitánál is hatékonyabb bunkócsövekkel. Ha rájuk szólsz, ők csak bemutatnak neked. Én is motorra váltanék, ha tudnám így a két gyereket fuvarozni a suliba. Az út mellett lakól garantáltan számíthatnak a dupla zajszintre az Osztyapenkótól befele! Lehet tapsolni.

    Vitézy Dávid most azt hiszi, mindent elkövethet büntetlenül, az unokatesó vajda és az örökös-bűnsegéd-főügyésze majd mindentől megvédi. Ettől az impotens Tarlóstól nem nehéz, de több ezer meglopott embertől? Ha ez így lesz, akkor ez lesz középeurópa Albániája. Remélem nem lesz ez mindig következmények nélküli ország, és nem kell mindenkinek az orvosainkat követni.

  2. vidéki lakos
    2011. 05. 31. @ 11:17

    Eddig “csak” tolvajok irányították ezt a várost. de most ostoba sötét szimpátia alapján odakerülő semmihez sem értő marhák.
    gratulálok.

  3. Tamás
    2011. 05. 31. @ 19:26

    … ezzel az ötlettel a budapestiek 99%-a nem ért egyet, mivel ez nekik sem jó. Aki azt gondolja, hogy ettől bármi is jobb lesz, csökkenni fog a forgalom, az vagy be van rúgva, vagy valószínűleg gond van az agyában.

    Ez az ötlet egy állatság, ez senki sem tagadhatja, sőt nem értem mért kellett elb@szni azt amivel eddig semmi baj sem volt.
    Az enyhe dugót, ami eddig volt, most egy áthatolhatatlan, véget nem érő káosz váltja fel. A 139 eddig 3-4 perc alatt tette meg a Dayka – BAH távot, hát ez a szám most jelentősen növekedni fog… nem beszélve a 240E-ről, valamint a 40E/188E-ről, ill. a 272-ről… annyit sikerült elérni, hogy aki most 6-fél 7 felé indult el otthonról, annak most nem árt legkésőbb 6-kor… reggel állítólag a Tescoig ért a sor az M7-n…
    Nem lepne meg, ha az ötlet kitalálója még az életben nem járt volna még a környéken se.

  4. Tamás
    2011. 06. 01. @ 13:40

    Ja, ö prolizhat engem?

  5. Nyul22
    2011. 06. 01. @ 18:02

    Budapesten születtem, sokáig éltem ott, szerettem is ott élni, majd egyre kevésbé szerettem. Elkezdtem kioldalazni a városból, először csak kicsit, majd egyre messzebb. Ma már a belvárosban csak nagyon nagy felárral vállalunk munkát, se anyagot beszállítani, se parkolni nem lehet. Kerülöm a várost ahogy csak lehet, de megkerülni is igen nehéz. Kelet-nyugat irányban ott az M0-ás, ha az ember mer kockáztatni, észak-dél irányban semmi, legföljebb a rakpartok, amire feljutni szintén nem könnyű.

    Sok európai nagyvárosban dolgoztunk már, de ennyire élhetetlent keveset láttam. Mondjuk buszsávot is keveset. Az általam ismert nagyvárosokban a tömegközlekedés gerincét mindig a kötött pályás járatok adták, gyorsvasút és metró a nagyobb távolságokra, villamos a belsőbb kerületekben. Budapesti összehasonlításban nagyon kis követési időkkel
    (éjszaka nem óránként egy hosszú villamos, hanem negyedóránként egy rövid).

    Szerintem a BKV busz nem környezetvédelmi alternatívája a személyautónak.

    Az autók kiszorítása a semmibe (működő elkerülő út hiánya, kis utcák szándékos szembe egyirányusítása, a kevés parkoló, és azoknak is szörnyű megközelíthetősége)csak a város élhetetlen zónájának kiszélesedéséhez vezet.

    Kicsit reméltem, hogy Demszky eltűnésével javulni fog a helyzet, de úgy látszik ehhez kell még egypár lecke az új városvezetésnek.

    Vagy tanulnak saját hibáikból, vagy nekem kell még messzebb költöznöm.

  6. Budapesti proli
    2011. 06. 01. @ 18:04

    Halas vagyok az agglomeracio nemesi nepenek, amiert mukodteti az orszag gazdasagat. Ha ok nem koltiznek ki a zoldbe, hogy aztan a lakhelyemul szolgalo varosba visszajarva minel inkabb elhetetlenne tegyek azt, bizonyara a napi kenyer se lenne meg az asztalomon az omladozo, szar berhazam proli konyhajaban.

    Bennem van kraft, es jot akarok a csaladomnak, ezert is elunk a fovatosban ahol van munka, iskola, es auto nelkul is barhova elerhetunk. Ja, es nem unjuk szarra magunkat egy olyan helyen, ahol nem hogy szinhaz, de meg egy nyamvadt koncerthelyszin sincs.

  7. Tamás
    2011. 06. 04. @ 10:54

    “Budapesti proli”

    Teljesen egyetértek.

  8. Tamás
    2011. 06. 04. @ 10:57

    Ja és a kedvencem az ilyen Agglomerációs családapa és hasonló gondolkodású társai. Most hadd ne én tehessek arról, h ő kiköltözött az isten háta mögé Mucsaröcsögére, és aztán itt sír h mennyit utazik nap mint nap a szar fővárosba… ne haragudj, de az ilyen senkit sem érdekel. Megeszed, amit főztél.

About

This is an area on your website where you can add text. This will serve as an informative location on your website, where you can talk about your site.

Subscribe to our feed

Keresés

Admin