Boldog ember, aki nem tudja, mi az a HÜSZ
Bejegyezve: | 2015. 06. 11. | Comments Off on Boldog ember, aki nem tudja, mi az a HÜSZ
Németh Réka, a Vasúti Pályakapacitás Elosztó Kft. ügyvezető igazgatója Menetvonal-gazdálkodás határon innen és túl címmel tartott előadást a 2015. évi Vasúti tréningen.
Előadásában érintette a szabályozási környezet dokumentumát, a Hálózati Üzletszabályzatot (HÜSZ), röviden bemutatta az elmúlt időszakra vonatkozó statisztikákat, kitért a vasúti törtvény változásából adódó feladatokra, és ismertette az új kapacitás-foglaló rendszer koncepcióját.
„Boldog ember, aki nem tudja, mi az a HÜSZ, hiszen annak nem kellettt véleményeznie” – kezdte erős felütéssel előadását. Lassan eljutunk odáig, hogy nem csak a VPE és pályaüzemeltetők, hanem a vasútvállalatok is tartanak fenn ezzel foglalkozó munkacsoportokat. Elmondta, hogy a vasútvállalatok részéről a HÜSZ gyakori változásaival kapcsolatban bizonyos kiégettséget tapasztalnak, hiszen egyre kevesebb vélemény érkezik az egyes meghirdetett módosítási tervekkel kapcsolatban.
A 2013/2014 évihez képest a 2014/2015 évi éves menetvonal-igény darabszám nőtt, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az összes menetvonalnak a nagyobb részét az évközi igényként benyújtottak teszik ki. Ez azt is jelenti, hogy még a START-nak is jelentős számban kellett éves menetvonalról más típusra váltania. A VPE informatikai rendszerének adatai alapján összesen 102.538.098 vonatkilométernyi teljesítmény született, a VPE költségeit tekintve egy vonatkilométerre 6,34 forint esik.
A nemrégiben bevezetett katalógus menetvonalak felajánlási aránya 92-93%-os, ebből a vasútvállalatok részéről az elfogadási arány átlagosan 70%-ot ér el – ez mindeképpen pozitív, de tekintetbe kell venni a szóródást is; ennek a két szélső értéke 0,3% és 99,5%.
A VPE szempontjából is hoz változást a vasúti törvény módosulása, de ez kihat a teljes vasúti piacra. Így például megváltozik a kérelmezők köre, megjelennek a természetes személyek is – ez a VPE szempontjából teljesen más logikai megközelítést igényel.
Változik az alapvető funkciók köre, a korábbiakhoz képest kiegészül a díjbeszedéssel is. Meghatározó szabályok vonatkoznak ezen kívül a kiszolgáló létesítményekre, ezekről a HÜSZ-ben közzéteendő adatokat kell szolgáltatni.
A vasúti törvény meghatéroz összhang- és átláthatósági szabályokat is; így például a díjszámításnál figyelembe vett értékeknek összhangban kell lennie az üzleti tervvel, az állam és a pályahálózat-működtetők közötti szerződésnek is egybe kell vele csengenie. A pályahálózat-működtető üzleti terve nyilvános lesz; nem csak betekintésre, hanem véleményezni is lehet. A díjképzést érinti, hogy lesz a szolgáltatástípusok között átcsoportosulás, illetve a Teljesítményösztönző rendszer szabályait is újra kell gondolni.
Ahogy a vasúti törvény módosul, úgy fognak módosulni a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek is. Ezek közül a VPE-t a kapacitás-elosztási szabályok, a díjképzési szabályok és a TÖR szabályok érintik.
Az elmúlt időszakban a VPE újragondolta a kapacitáselosztási folyamatot, ennek eredményeképpen megkezdődött egy új informatikai rendszer kialakítása. 2016 áprilisától a 2016/2017. évi igények kezelését már ebben az új rendszerben tervezik. Amellett, hogy az új rendszer leköveti a bekövetkezett jogszabályváltozásokat, főbb újdonságai közé tartozik, hogy érvényességkezelt adatbázisra épül. A menetvonal-szolgáltatás kezelésében is lesz jelentősebb változás; a menetvonaltól elválasztható lesz a szolgáltatás, megadható lesz a menetvonalhoz referencia pont. Új szolgáltatásként jelentkezik az előtervezés; ehhez tanulmánymenetrend és árajánlat kérhető. Az előtervezés során felvitt adatok később megrendeléssé fordíthatók.
Az új adatbázis tartalmazni fogja a Hálózati Üzletszabályzat mellékleteit, és hozzá kapcsolódóan lehetőséget nyújt a közvetlen adatbevitelre, előállításra és lekérdezésre is.
A korridorok tekintetében Magyarország – és így a VPE – jelenleg két korridorban érintett, a 6-os és 7-es számúban. A 6-os korridorra vonatkozóan 2015-ben 37 éves igényfoglalás történt, míg a 2016-os időszakra már most 77 fogalás van érvényben. A 7-es korridor esetében a számok még kevésbé ambíciózusak, 2015-ben nem volt éves igényfoglalás, 2016-ra 16 darab éves igényfoglalás jelent meg. Fontos megjegyezni, hogy a korridor-menetvonalak magasabb prioritással rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy kiutalás után elvileg a vonatközlekedést semmi nem zavarhatná.