Monostory.hu

A felügyeleti hatóság vizsgálatot indít

Bejegyezve: | 2008. 01. 05. | Comments Off on A felügyeleti hatóság vizsgálatot indít

Nem csak Magyarországon volt kaotikus a helyzet az idei első munkanapon. Nagy-Britanniában a vasúti felügyeleti hatóság (Office of Rail Regulation, ORR) azonnali vizsgálatot kezdeményezett, mert a Network Rail nem fejezett be időben az ünnepek alatti két felújítási munkát.

Az Anglia két vasúti fővonalán okozott káosz több ezer utasnak okozott kellemetlenséget az idei év első munkanapján, és szerencsétlen módon esett egybe az inflációt átlagosan 0,8%-kal meghaladó jegyáremeléssel. Az áremelést a vasúttársaságok a kormányzati támogatás csökkenésével indokolták, amely az utasok elszállítási költségeinek csaknem felét fedezi. A jegy- és bérletárak 5 és 9 százalék közötti értékkel emelkedtek.

Az egész héten át tartó vágányzár okozta közlekedési zavar akkor teljesedett ki, amikor a napi százezer ingázó által használt Liverpool Street állomást és a West Coast fővonal Rugby állomását hat nap zárva tartás után nem sikerült megnyitni a forgalom számára. A Network Rail a felsővezeték felújítását végző vállalkozó megfelelően képzett szakemberek hiányát okolja a történtekért. Mindenesetre a Network Rail, mint a vasúti infrastruktúra kezelője, súlyos büntetésre számíthat, ha bebizonyosodik, hogy a felújítás hibás tervezésével és nem megfelelő ütemezésével megszegte az üzemeltetési szerződést. Volt már erre példa, hiszen szinte pontosan egy éve, a tavalyi karácsonyi ünnepekre időzített portsmouthi biztosítóberendezés-felújítás szintén határidő túllépéssel fejeződött be; ekkor 2,4 millió font büntetést kellett kifizetniük.

George Muir, a személyszállító társaságok egyesülésének (ATOC) igazgatója bár üdvözölte a két állomás felsővezetéki rekonstrukcióját, de súlyos fiaskónak nevezte a történteket. „Minőségi vasúti személyszállítási szolgáltatást szeretnénk nyújtani, és a mi minőségről alkotott fogalmaink közé az ilyen munkavégzés nem fér be” – jelentette ki.

A Virgin Rail hivatalosan is panaszt tett a felügyeleti hatósági feladatokat ellátó ORR-nél, mivel nézetük szerint, a Network Rail a vasúti pálya a tervezetthez és a meghirdetetthez képest későbbi megnyitásával megszegte a közöttük meglevő pályhasználati szerződést. A két állomást eredetileg december 30-án kellett volna ismét megnyitni a forgalom számára, azonban az ORR a Network Rail kérésére egynapos haladékot engedélyezett, amit 48 órával léptek túl, az üzemvitelben és az utasforgalomban jelentős fennakadásokat eredményezve. Ezért a Virgin Rail a szerződésszegés megállapítását és a Network Rail megbüntetését kérte.

Magyarországon még nem fordult elő, hogy a pályavasút hibájából történt vonatkimaradások, vagy jelentős késések esetén a MÁV-ot a felügyeleti hatóság megbüntette volna, vagy a tulajdonos állam képviselője személyi felelősségre vonást kezdeményezett volna. A január elején történtek után a közlekedést felügyelő miniszter ugyan „kezdeményezte a MÁV-START Zrt. igazgatósági tagjainak felmentését, a Felügyelő Bizottság megújítását, és az utastájékoztatásért felelős vezetők személyes felelősségre vonását”, azonban ez az intézkedés nem érintette a kialakult káoszért ténylegesen felelős, vasútvállalati engedéllyel máig sem rendelkező pályavasúti társaságot.

Share

Megjegyzések

Megjegyzések letiltva.

About

This is an area on your website where you can add text. This will serve as an informative location on your website, where you can talk about your site.

Subscribe to our feed

Keresés

Admin