Crossrail: 23 milliárd eurós vasúti beruházás

A brit kormány október 5-én hagyta jóvá a 16 milliárd fontba (23 milliárd euró) kerülő beruházás finanszírozását, végre zöld utat adva a közel 20 éve tervezett, Londont Kelet-Nyugat irányban átszelő Crossrail vasútvonal építésének.


Gordon Brown miniszterelnök „kiemelt fontosságúnak” nevezte a projektet, amely segíteni fog abban, hogy London megtartsa a „világ kiemelkedő pénzügyi központja” helyzetét. A régóta várt lépés London legnagyobb üzleti csoportjai és a kormányzat között hónapok óta tartó, kitartó tárgyalások eredményeképpen született meg. Már csak a parlamenti szavazás hiányzik és megkezdődhet a brit főváros közösségi közlekedésének helyzetét jelentősen javító projekt. Az törvénytervezet elfogadása a jövő év elején várható.

Ken Livingstone, London főpolgármestere szerint a Crossrail nem csupán egy vasútvonal, hanem a brit főváros gazdasági fejlődésének kulcsa is az elkövetkező 20 évben; a város legfontosabb üzleti negyedeit köti össze: közvetlen kapcsolatot teremt a West End, a City és Canary Wharf között.

A City intézményei október elején több mint egymilliárd fontos kiegészítő támogatásról döntöttek a beruházással kapcsolatban. London önkormányzata 250 millió fontnyi hozzájárulást vállalt, a City pénzügyi társaságai pedig 100 millió fonttal támogatják az építkezést.

A Crossrail kivitelezési munkái a tervek szerint 2010-ben kezdődnek és 2017-ben fejeződnek be. A vonal megépítése – a párizsi RER-hez és a német városok S-Bahn vonalaihoz hasonlóan – az ország legnagyobb beruházásai közé tartozik. Az új vasútvonal a főváros nyugati szélétől – Paddingtontól – a keleti részén elhelyezkedő Abbey Wood-ig újonnan épülő, 41,5 kilométeres alagútban fog futni. Megoldani látszik a azt a régóta fennálló problémát, hogy London fejállomásai mind a városközpont peremén helyezkednek el, és a városba érkező ingázóknak át kell szállniuk, hogy elérjék a főbb gazdasági központokat a West Enden, a gazdasági negyedet a belvárosban, illetve Canary Wharfon, London keleti részén.

Az új vonalon közlekedő vonatok részben a meglevő vasúti pályát fogják használni (Maidenheadtől és Heathrow repülőtértől), majd Paddigtonnál rátérnek az újonnan épülő, alagútban futó nyomvonalra, amely White-chapelnél kettéágazik Stratford és Abbey Wood felé, ahol a felszínre érve ismét a meglevő vágányokra csatlakoznak. Az így átalakuló vasúti hálózat előnyeit jól illusztrálja, hogy London belvárosából Heathrow repülőtérig az út fele annyi ideig tart majd, mint jelenleg.

Share