Monostory.hu

Újabb DB vásárlás

Bejegyezve: | 2008. 01. 30. | Comments Off on Újabb DB vásárlás

Mint arról a Magyar Közlekedés már korábban beszámolt, a Deutsche Bahn (DB) tavaly Nagy Britanniában megvásárolta az EWS vasúttársaságot. Most betört a brit vasúti piac egy másik szegmensébe is. A mostani akvizíció a Lang Rail társaságra irányult, és különösen jelentőssé teszi, hogy az illető társaság birtokában van Chiltern Railways 2000-ben elnyert és húsz évig érvényes személyszállítási franchise szerződése. A sikeres vásárlás azt jelenti, hogy a DB a szigetországban ezek után saját jogán vasúti személyszállítással is foglalkozhat. A DB-nek ez a társaság lesz a legnagyobb Németországon kívüli vasúti személyszállító érdekeltsége.

A beruházással nem mellékesen a DB tulajdonába került az a részvénycsomag is, amely tartalmazza a London Overground néven közismert vasúti szolgáltató cég 50 százalékos birtokrészét, és az idén tavasszal, Open Access licensszel induló Wrexham, Shropshire and Marylebone Railway vasúttársaság 50 százalékát is.

Voltak előzetes jelei annak, hogy a DB-nek sikerülni fog kiszorítania a versenyből legfőbb vetélytársát, a szintén pályázó holland NedRail-t. Az is erre utalt, hogy a Financial Times (FT) értesülései szerint John Laing, a Laing Rail tulajdonosa a holland társaság képviselőit nem hívta meg az eredményt bejelentő sajtótájékoztatóra.

Bár a német vasúttársaság elzárkózott a vételárra vonatkozó kérdések megválaszolása elől, a FT Deutschland úgy tudja, hogy 170 millió eurót fizettek a Laing Rail tulajdonjogáért.

Dr Karl-Friedrich Rausch, a DB Igazgatótanácsának tagja, a Személyszállítási Divízió elnöke közleményben jelentette ki:

„Ez az első eset, hogy Németországon kívül működtetünk ilyen nagyméretű személyszállító vasúti hálózatot. Ez is segíteni fog minket abban, hogy megerősíthessük pozícióinkat az európai piacon, valamint a DB további növekedésének is alapjául szolgál.”

Megjelent a Magyar Közlekedés 2008. január 30-i számában

Share

Megjegyzések

Megjegyzések letiltva.

About

This is an area on your website where you can add text. This will serve as an informative location on your website, where you can talk about your site.

Subscribe to our feed

Keresés

Admin