Szalma Botond, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke a tőle megszokott dinamikus felütéssel kezdte előadását: „Normálisak vagyunk? Egy csomó vasban tartunk egy csomó pénzt és energiát, amit hajózásnak hívnak. Miért nem költjük ezt valami normális dologra?” A válasz az, hogy a hajózásra szükség van.
Emlékeztetett Cato híressé vált mondására: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam”, vagyis „Márpedig az a véleményem, hogy Karthagót el kell pusztítani” – ez az államtitkár képében földre szállt Illés próféta véleménye a hajózásról. „Az én véleményem viszont az, hogy a hajózásra és a vasútra pedig szükség van” – fűzte hozzá.
Szalma Botond szerint a válság alapja az erkölcsi és morális válság – nem most kezdődött, de most kezdjük észrevenni – mostanra elérkezett a hajózáshoz is. A Dunaújvárosi kikötőben 12 egység áll üresen,ebből hat 135 méteres hajó; van köztük, amelyik már egy hónapja ott áll. A Dunán több üres uszályt lehet fényképezni, mint rakottat. Nem csak a gazdaság, nem csak a hajózás van komoly válságban, hanem az egész Európai Unió.
Erős kritikát fogalmazott meg a túlszabályozottsággal szemben, felemlítve a régi igazságot: ‘kétféle gyerek van: tiszta és boldog”. „Ne próbáljunk ott rendet rakni, ahol nem kell” – szólított fel – „nem biztos, hogy a gazdaságon és a hajózáson a beteges szabályozás segít”. A gazdaságot a termelő cégek tartják fenn, a szolgáltatások rájuk épülnek; ezeket a termelő cégeket kellene elsősorban megerősíteni. Ha a termelő cégek megerősítése elmarad, akkor nagyon nagy bajban leszünk.
A világ kereskedelmének több mint 90 százaléka érinti a tengerhajózást, ezért oda kell figyelni az ott történtekre; minden baj a tengerhajózással kezdődik. A gazdasági kényszer takarékosságra szorította a hajózási társaságokat, a megtakarítás alacsonyabb motorfordulatszámmal érhető el, így sokkal kisebb a fogyasztás. Ennek következménye az alacsonyabb sebesség, a konténerszállító hajók sem hagyják már le a többi kereskedelmi hajót. A megtakarítás hajónként dollártízmilliókat jelent… Itt az idő, hogy elkezdjünk spórolni. Figyeljünk rá, hogy tízéves hajókat selejteznek, mert ez a jelenség hamarosan át fog terjedni a folyami hajózásra is. A számítások szerint, ha az új építésű hajó 30-40 százalékkal kevesebbet fogyaszt, már megéri selejtezni az „öreget”.
A transz-európai közlekedési hálózat kiemelt projektjei közé tartoznak a kontinenst körülölelő tengerhajózási útvonalak, de úgy látszik, senki nem vette észre, hogy van egy sokkal rövidebb út is: a Duna-Rajna-Majna… Persze, ehhez kellene egy épkézláb Duna-stratégia, de egyelőre se Duna, se stratégia… Gratulálok a zöldeknek, ők nyertek: a hajók állnak a Dunán, a Rajnán és a Majnán is, az autópályán meg tömött sorokban állnak az autók. Lehet építeni a kerékpárutakat abból a húszmilliárdból, amit a hajózástól vettek el. Jó lenne észrevenni végre, hogy egy csónakban evezünk, de ha léket kap, mi, hajósok, legalább tudunk úszni!
Újrakezdődik ugyanaz a Nagy Átverés show, ugyanaz, ami tizenöt évvel ezelőtt már egyszer megtörtént. Először mindenki ácsorog, aztán elkezdjük vontatni egymást. Aztán búvárt rendelünk egy hajóhoz, és nem fizetjük ki – ez a valóságból vett, néhány napos példa! Kezdődik az átverések kora. Addig verjük le az árakat, amíg a hajósok végül nem tudnak megmozdulni. Spórolni a javításon, üzemanyagon és legénységen lehet, de a javításon, legénységen nem érdemes. Egy év alatt 46%-kal emelkedett az üzemanyag ára…
„Ha jól akarunk haladni, ha messzire akarunk jutni, közösségben kell mennünk. Akkor is, ha versenytársak vagyunk: a versenyhelyzetben is össze kell fognunk” – foglalta össze mondanivalóját.
